Mese a barátokat kereső kis sárkányról

 Titi Hajnalka: Mese a barátokat kereső kis sárkányról

 Volt egyszer egy kis sárkány, aki magányosan éldegélt a hegyoldalon. Habár szerette a szép kék eget és a csillogó napfényt, az életéből mégis hiányzott valami. Minden nap ugyanazt csinálta: felrepült a magasba, körbe-körbe repült, majd leereszkedett a barlangjába, hogy aludjon. Elég unalmasnak tűnt, de nem tudta, mit kellene tenni.

Egy nap úgy döntött, hogy barátokat keres. Először a fákhoz repült, de azok csak halkan susogtak, és nem voltak túl beszédesek. A madarak sem akartak társalogni, egész nap élelem után kutattak, hogy enni adjanak a fiókáiknak, a felhők pedig érdektelenül siklottak el mellette, mintha ott sem lenne. Szomorúan térdelt le a fűbe, és gondolkodni kezdett. Vajon mi lehet a baj? Miért nem tud barátokat szerezni?

Ekkor, egy kis egérke ugrott elé, és megkérdezte: 

- Mi a baj, kis sárkány?

 A kis sárkány megdöbbenve pillantott rá, hiszen a pici állat nem is félt tőle, majd azt mondta: 

- Senki sem akar barátkozni velem.

Az egérke nevetve válaszolt: 

- Hát nem is keresed őket a megfelelő helyen! A barátokat nem az égen kell keresni, hanem a földön.

A kis sárkány nem értette, mit akar az egérke mondani, de az egérke elmagyarázta neki, hogy a barátokat a földön kell keresni, ahol az emberek és az állatok élnek. Elmondta neki, hogy a barátság építése időt vesz igénybe, de ha kedves és nyitott szívű, akkor egészen biztosan sikerrel jár.

Az erdőben, ahol a kis sárkány élt, élt egy vicces kis mókus is. A mókus mindig vidám és tréfás volt, és imádta szórakoztatni az állatokat. Amikor a kis sárkány elhaladt az otthona előtt, a mókus azonnal felugrott egy faágra, és elkezdte követni, hogy szórakoztassa. A mókus szívesen mutatta be a legújabban betanult akrobata trükkjeit, például, hogy hogyan ugrál bukfencezve egyik ágról a másikra, vagy hogy hogyan csúszik lefelé egy fa törzsén. A kis sárkány a hasát fogta a nevetéstől, a mókus tréfáitól, és nagyon örült, hogy ez a cuki kis állat a kedvébe akar járni. 

- Nagyon barátságos vagy!- mondta nevetve a kis sárkány- Mi a neved?

- A nevem Ugri és a tied??

- Tüzes vagyok, mert én tudom az oviban a legszebb tüzet okádni.

- Hűűű! Az nagyon tuti lehet!- csodálkozott el Ugri- Megmutatod nekem is?

- Hát persze, ha kiérünk a rétre. Az erdőben szigorúan tilos tüzet okádni, mert meggyuladhatnak a fák.

Azzal kisétáltak a mezőre és Tüzes megmutatta mit tud. Gyönyörű lángfelhőt okádott a mókus kedvéért.

- Nahát! Ez fantasztikus!- ámuldozott Ugri.

- Valóban az- bújt elő egy virág mögül a kisegér- Látod Tüzes, máris találtál barátot.

- Tényleg! Akkor mától a barátom vagy Ugri?

- Örömmel- válaszolta a kis mókus.

- Még több barátot szeretnék- mondta Tüzes.

- Akkor barangoljunk együtt tovább. Biztosan találunk még néhányat. 

Ahogy így haladtak tovább egy játszótérre értek, ahol találkoztak egy kisfiúval, aki szívesen játszott velük. Tominak hívták. Később megérkeztek Tomi sulis barátai is. A kisfiú bemutatta őket egymásnak, s mire észrevették már kedvükre számháborúztak a téren. Ilyenkor mindenki fejére felírnak egy számot, arra kell vigyázni, hogy nehogy leolvassák a fejedre írt számot, mert akinek a számát kikiáltják, az kiesik. Nagyon szórakoztató csapatjáték. 

Tüzes még sosem érezte magát ilyen jól, csak egy baj volt, mivel még óvodás volt, nem ismerte a számokat. Így, Tüzes nem tudta senki számát sem kikiáltani. Ugri észrevette, hogy kis sárkány gondokkal küzd e téren és jóbaráthoz hűen, felajánlotta a segítségét. Egy szempillantás alatt a vállára ugrott és kikiabálta helyette, a megfelelő időben, valahányszor meglátott egy felbukkanó számot. Mondanom sem kell, hogy az ő csapatuk nyerte a játékot. Nap végére nagyon elfáradtak, ezért elbúcsúztak a gyerekektől és hazamentek. Megigérték, hogy hamarosan újra eljönnek játszani. 

Amikor Tüzes a barlangjában pihenni tért, arra gondolt mennyire igaza volt a kisegér barátjának, hiszen a kedvesség és a nyitott szív, igen sok barát előtt megnyitja az utat. 

Volti, a kórházi bohóc
A kis koala és az igaz barátok

Kapcsolódó bejegyzések

 

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/