Tiki és Taki, a két tevetestvér

Titi Hajnalka:  Tiki és Taki, a két tevetestvér

 Volt egyszer egy gazda, akinek két tevéje volt: Tiki és Taki. Tiki és Taki testvérek voltak, de nagyon különböztek egymástól. Tiki önző és lusta volt, mindig csak a saját jóllétét nézte. Nem szeretett dolgozni, csak enni és aludni. Ha a gazda megpakolta a hátát, mindig panaszkodott és nyafogott. Ha a gazda megdicsérte vagy megsimogatta, mindig elhúzta magát és morgott. Tiki nem értékelte a gazdáját, csak ha enni adott neki és aludni hagyta.
Taki viszont jóságos és szorgalmas volt, mindig szeretett a gazdájának örömet okozni. Szeretett dolgozni, mert tudta, hogy így segít neki. Ha a gazda megpakolta a hátát, mindig boldogan hordta a terhet, mert hasznosnak érezte magát és mosolygott. Ha a gazda megdicsérte vagy megsimogatta, mindig odabújt hozzá, hogy megölelje. Taki nagyon szerette a gazdáját, és hálás volt neki, nem csak az ellátásért, de azért is, hogy segíthetett.
Egy nap a gazda úgy döntött, hogy elutazik egy messzi városba, hogy eladja az áruit. A városba vezető út azonban hosszú és veszélyes volt, át kellett utazniuk a Nagy Sivatagon. Így hát a gazda felkészült az útra, és megpakolta a két tevéjét az árukkal és az élelemmel. Aztán felszállt Takira, mert tudta, hogy ő megbízhatóbb és erősebb, mint Tiki, hiszen aki többet dolgozik nyílván többet bír, hiszen edzettebb. Bezzeg aki egész nap csak lustálkodik! Jó , ha bírja szusszal a szükséges köröket!
- Induljunk el, kedves tevéim! - mondta a gazda vidáman. - Sok kaland vár ránk az úton!
- Jaj ne! - nyöszörögte Tiki. - Miért kell nekünk menni? Nem maradhatunk itt?
- Ne légy buta! - szólt rá Taki. - Ez a mi munkánk! A gazda számít ránk!
- De én nem akarok dolgozni! - makacskodott Tiki. - Én csak enni és aludni akarok!
- Hát akkor maradj itt! - mondta a gazda türelmetlenül. - De ne csodálkozz, ha nem lesz mit enned és hol aludnod! Senki sem lesz, aki ennivalót adjon!
Azzal elindultak az úton, Taki húzta maga után Tikit, aki csak vontatottan bírt menni. 
Az első napon még minden rendben volt. A nap sütött, az út sima volt, és a tevéknek volt elég ennivalójuk és ivóvizük. A gazda néha megállt pihenni egy-egy oázisnál, ahol friss füvet találtak a tevék.
- Milyen szép ez az út! - mondta Taki boldogan. - Milyen sokat látunk a világból!
- Milyen unalmas ez az út! - mondta Tiki mogorván. - Milyen sokat szenvedünk a gazda miatt!
- Ne légy ilyen rosszkedvű! - intette meg Taki. - Örülj annak, amink van!
- De én nem akarok semminek örülni! - duzzogott Tiki. - Én csak haza akarok menni!
A második napon már kezdtek nehézségekbe ütközni. A nap egyre forróbban sütött, az út egyre göröngyösebb lett, és a tevéknek egyre kevesebb ennivalójuk és ivóvizük maradt. A gazda már ritkábban állt meg pihenni a tevéivel, mert sietett a városba érni. Jobbnak látta, ha mielőbb megérkeznek és megszabadulnak a sivatagtól.
- Milyen hosszú ez az út! - mondta Taki fáradtan. - De legalább hamarabb odaérünk, ha nem állunk meg!
- Milyen szörnyű ez az út! - mondta Tiki keservesen. - Milyen sokat kell szenvednünk, még pihenni sem hagy minket!
- Ne légy ilyen pesszimista! - bátorította Taki. - Bízzunk a gazdánkban!
- De én nem akarok bízni senkiben! - zúgolódott Tiki. - Én csak haza akarok menni!
A harmadik napon már igazán nagy bajba kerültek. A nap olyan erősen sütött, hogy majdnem megégették a tevék a talpukat. Az út olyan homokos volt, hogy majdnem elmerültek benne. A tevéknek már alig volt ennivalójuk és ivóvizük, és nagyon szomjasak és éhesek voltak. A gazda már egyáltalán nem állt meg pihenni, mert félve nézett az égre, ahol sötét felhők gyülekeztek.
- Milyen veszélyes ez az út! - mondta Taki ijedten. - Milyen sokat kell félnünk!
- Milyen borzasztó ez az út! - mondta Tiki rémülten. - Majd bele halunk!
- Ne légy ilyen kétségbeesett! - vigasztalta Taki. - Reménykedjünk a jóban!
- De én nem akarok reménykedni semmiben! - sírt Tiki. - Én csak élni akarok!
A negyedik napon a fellegek egészen közel jöttek. A nap elbújt a felhők mögött, és hirtelen egy hatalmas homokvihar tört ki. A szél olyan erősen fújt, hogy majdnem letépte a tevék a szőrét. Az út olyan homályos lett, hogy majdnem elvesztették az irányt. A tevéknek már semmi ennivalójuk és ivóvizük nem maradt, és nagyon gyengék és betegek voltak. A gazda kétségbeesetten kiabált, terelgette őket, imádkozni kezdett, hogy találjanak menedéket.
- Milyen rémisztő ez az út! - mondta Taki remegve. - Még sosem éltem át homokvihart! Milyen jó, hogy otthon csak nevetünk ezeken a megpróbáltatásokon.
- Milyen pokoli ez az út! - mondta Tiki lihegve. - Nem bírom tovább, azt hiszem menten meghalok!
- Ne adjuk fel! - kiáltotta Taki. - Keressünk egy helyet, ahol elbújhatunk!
- De én nem akarok semmit sem csinálni! - nyögte Tiki. - Hiszen nincs itt semmi!
Ekkor megtörtént a csoda. A gazda meglátott egy kis dombot, amelynek oldalában egy barlang nyílt. Odavezette a két tevét, és bement velük a barlangba.
- Megmenekültünk! - kiáltotta a gazda örömmel. - Itt biztonságban leszünk!
- Megmenekültünk! - ismételte Taki boldogan. - Itt pihenhetünk!
- Megmenekültünk? - kérdezte Tiki csodálkozva. - Hiszen tovább kell mennünk...
A barlangban meglepetés várta őket. A mélyén egy kis tó csillogott, amelyben friss víz volt. A barlang falán egy kis rést találtak, amelyen át napfény szűrődött be és a tó mellett egy kis területet fű borított, illatos és friss.
- Nézzétek! - kiáltotta a gazda csodálkozva. - Itt van víz, fény és fű! Ez egy csodabarlang!
- Nézzétek! - mondta Taki hálásan. - Itt van víz, fény és fű! Ez egy áldott barlang!
- Nézzétek! - mondta Tiki mohón. - Itt van víz, fény és fű! Ez egy gazdag barlang!

-  Milyen jó ez a víz! - mondta a gazda elégedetten. - Milyen frissítő és tisztító!

- Milyen jó ez a víz! - mondta Taki örömmel. - Milyen éltető és tápláló!
- Milyen jó ez a víz! - mondta Tiki kapzsin. - Milyen finom és bőséges!
A gazda, Taki és Tiki azonnal levetették a terheiket, és lefeküdtek, hogy kipihenjék az út fáradalmait. A gazda ivott a vízből, és megmosakodott. Taki ivott a vízből, és meglocsolta a füvet. Tiki ivott a vízből, és megint ivott. A gazda, Taki és Tiki aztán elaludtak a barlangban. A gazda álmában látta a várost, ahová menni akart. Taki álmában látta a gazdáját, akivel boldogan érkezett meg a vásárba. Tiki álmában látta magát, amint jólétben él egyedül a barlangban.

Másnap reggel felébredtek, és készülődtek az indulásra. A gazda összeszedte az áruit, és megpakolta Takit. Taki örömmel fogadta a terhet, és készen állt az útra. Tiki viszont nem akart felkelni, és nem akart menni.
- Miért kell nekünk menni? - kérdezte Tiki lustán. - Miért nem maradhatunk itt?
- Ne légy buta! - szólt rá a gazda türelmetlenül. - Ez csak egy menedék, nem egy otthon!
- Ne légy buta! - szólt rá Taki csodálkozva. - Ez csak egy pihenőhely, nem egy cél!
- De én nem akarok menni! - makacskodott Tiki. - Én itt akarok maradni!
A gazda és Taki hiába próbálták rávenni Tikít, hogy menjen velük, ő nem hallgatott rájuk. Végül a gazda feladta, és elindult Takival egyedül.
- Jól van, maradj itt! - mondta a gazda dühösen. - De ne csodálkozz, ha nem lesz senki, aki segítsen neked!
- Jól van, maradj itt! - mondta Taki szomorúan. - De ne csodálkozz, ha nem lesz senki, aki szeressen téged!
- Jól van, maradok is! - mondta Tiki önelégülten. - De ne csodálkozzatok, ha nem élitek túl az utat!
Azzal elindultak az úton, Taki nagyon szomorú volt, amiért a testvére nem tartott velük, de sehogy sem lehetett meggyőzni. Tiki pedig ott maradt egyedül a barlangban. 

Először nagyon boldog volt, mert azt hitte, hogy megtalálta az igazi otthonát. Ivott a vízből, evett a fűből, aludt a barlangban. Nem dolgozott, nem utazott, nem törődött senkivel. De hamarosan rájött, hogy tévedett. A víz elfogyott a tóból, mert nem volt eső. A fű elszáradt, mert nem volt víz sehol. A barlang sötét lett és hideg. Tiki egyre szomjasabb, éhesebb lett. Nem volt senki, aki segített volna neki. Nem volt senki, aki szerette volna őt. Nem volt senkije. Tiki nagyon megbánta, hogy nem ment el a gazdájával és a testvérével. Őszintén sajnálta, hogy önző és lusta volt. Szerette volna, ha újra láthatná őket. De nem mert elindulni, mert a gazda nélkül nem tudott tájékozódni a sivatagban. Ha pedig eltéved, abba bele is halhat. Csak most értette meg, hogy nem jó az önzőség és a lustaság, mert ezek elszigetelnek és elszegényítenek minket. Jobb, ha szeretünk és segítünk másoknak, mert ezek összekötnek és gazdagítanak minket. A teve nem élhet egyedül a sivatagban, ahogy az ember sem élhet egyedül a világban. Szükségünk van családra és barátokra.

  Szerencsére a gazda és Taki nem feledkezett meg róla. Hazafelé megkeresték a menedéket és megtalálták Tikit. Tiki olyan lelkes lett, hogy mégsem kell meghalnia, hogy új erőre kapott és szinte repült a saivatagon át az otthonáig. Nem is lustálkodott többé! Rájött, hogy sokkal jobban bírja a megpróbáltatásokat, ha edzi a testét. Megértette, hogy a munka bizony, nem átok, hanem áldás...

Vége