Fehér oroszlánkölykök születtek a Nyíregyházi Állatparkban

Te hogyan neveznéd el őket? Hamarosan névjavaslatokat várnak az Állatpark Facebook oldalán... 

Pár héttel ezelőtt a Nyíregyházi Állatparkban három aranyos fehér oroszlán született, mindannyian nagyon helyesek és kisfiúk.  Hétfőn harmadik alkalommal vizsgálták meg az állatorvosok őket , ami abból állt, hogy megmérték  a súlyúkat, kaptak féregtelenítő szert és vakcinát is, hogy megvédjék őket az olyan betegségektől , ami árthat az ilyen kicsi oroszlánkölyköknek. 

A vizsgálatot végig jól tűrték, a mérés során kiderült hogy a legkisebbik 4 , míg a legnagyobbik 5 kilogrammos. 

Születésükkor csupán másfél kilogrammosak voltak, és azóta kizárólag anyatejen élnek, amitől láthatóan szépen gyarapodnak. 

Kép: promotions.hu

 A krugeri oroszlánok ezen színváltozata egyike Afrika legtitokzatosabb állatainak, hiszen évszázadokon keresztül csak sejtették létüket. A dél-afrikai őslakosok tisztelték őket, mint az isteni világ közvetlen küldötteit. Élőhelyük, Timbavati, azt jelenti, "a hely, ahol a csillag-oroszlánok lejöttek." A ritka ragadozókról először 1928-ban lehetett hallani, de csak a hetvenes években kaptak nyilvános figyelmet Chris McBride könyve, a The White Lions of Timbavati (Timbavati fehér oroszlánjai) megjelenése után. Ekkor szerzett tudomást a világ a létezésükről, ettől kezdve a fehér emberek kívánatos vadásztrófeájává váltak. Állományuk a vadászat miatt jelentősen lecsökkent, legutóbb 1994-ben láttak vadon élő egyedet.

 Binti, a hétéves, Csehországból érkezett anyaállat és szintén hétéves párja, a korábban egy holland állatkertben élő Inkosi 2015 óta alkot egy párt a Nyíregyházi Állatparkban. A kicsiket a szerencsésebb látogatók már megtekinthetik, a kölykök olykor már kimerészkednek a külső kifutóba.

Kép: promotions.hu
Kitalálós kifestő
Jó a kedvem, lekvárt főztem! Sutáné Barbara gyöny...

Kapcsolódó bejegyzések

 

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/