Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy kisfiú, akit úgy hívtak hogy Marci.
Marci első osztályba járt, és minden vágya az volt, hogy megtanuljon írni és olvasni. Ezért aztán mindig gyakorolt. Gyakorolt reggel az iskolában, gyakorolt délután otthon, de bizony gyakorolt ő még a hétvégéken is. Nem is volt szorgalmának párja, messze vidéken.
Volt azonban egy gyerek az első osztályban, aki nagyon nem szeretett iskolába járni. Őt Pistinek hívták. Pisti annyira nemtörődöm gyerek volt, hogy sem az iskolában , sem otthon nem végezte el a feladatát. Ráadásul mindig rosszalkodott: csúfolódott, verekedett, elcibálta a maga és a más könyveit.
Sokszor mondta neki tanárnéni, hogy :
– Vigyázz Pisti! A Mikulás mindent lát! Meglásd nem kapsz tőle semmit, legfeljebb csak egy nagy virgácsot!
De Pisti, nem hitt tanárnéninek.
Elérkezett a Mikulás nap. Marci kapott gyönyörű szép ajándékokat, nem győzött velük kedvére játszani. Alig várta a másnapot, hogy mindenkinek elújságolja mi mindent hozott neki a Mikulás.
Ekkor még egy csodás dolog történt : Füleskének, a kedvenc kutyusának megszülettek a kölykei. Nem is lehetett volna boldogabb Mikulás napja senkinek.
Másnap az iskolában, a gyerekek lelkesen újságolták egymásnak, hogy ki mit kapott. Csak egyvalaki ült szomorúan, könnyekkel küszködve a hátsó padban. Úgy belelapult a padba szegény, hogy alig lehetett észre venni. De Marci így is észre vette:
– Mi a baj Pisti?- kérdezte.
– Csak az- szipogott Pisti- hogy a Mikulás semmit sem hozott nekem, csak egy hatalmas virgácsot. Annyira szégyellem magam.
Marci nagyon megsajnálta a kisfiút. Közeledett a karácsony, attól tartott, hogy Pisti ismét ajándék nélkül marad. Ezt azonban nem engedhette meg. Csodálatosan hullt a hó, olyan igazi karácsonyi este, amikor mindenki szeretettel van tele. Marci kicsi szíve is szeretettel telt meg. Megfogta az egyik kis kutyust, gyönyörű piros masnit kötött a nyakába, és megkérte anyukáját, hogy vigye el őket a Pisti házához. Anyukája szívesen segített. Beültek az autóba, és pár perc múlva már ott is voltak. Marci becsengetett, s mindjárt ki is nyílott az ajtó. Pisti állt előtte.
– Boldog karácsonyt Pisti!- nyújtotta át neki a kutyust.
– Köszönöm!- vette át lelkesen - Ez tényleg az enyém?
– Hát persze!- felelte Marci- Ez a kiskutya megtanít jónak lenni és szeretni.
Pisti sosem volt még ennyire boldog. Még soha nem kapott ilyen kedves ajándékot senkitől, jól esett neki a törődés, hogy valaki gondolt rá akkor is, ha mindig rosszalkodott. Egy pillanat alatt két barátja lett: Marci, aki megtanította neki a szorgalmat, s egy kiskutya aki mindennap emlékeztette, milyen jó is szeretetet kapni.
Vége
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/