Volt egyszer egy kis méhecske, aki mindig szomorú volt. Bármi is történt vele a nap folyamán, sosem volt elégedett. Ha a nap sütött azért morgolódott, mert félt hogy minden virág kiszárad. Ha épp az eső esett, az szomorította el, hogy beborult az ég. Ha meglátogatták a barátai, azért búslakodott, mert nem tudtak minden játékot kipróbálni, amit szerettek volna. Ha nem látogatta meg senki, azért nem volt semmi kedve, mert olyan magányos dolog egyedül lenni. Bármi is történt és bármit is tett, sosem érezte magát boldognak.
Egy napsütötte napon, amikor épp a miatt szomorkodott, hogy ez a szép nap sem tart örökké, virágról virágra szállt, és egy gyönyörű tulipánon pihent meg. A tulipán egyfolytában mosolygott, olyan boldog és ragyogó volt, hogy még majdnem a szomorú méhecske is jobb kedvű lett tőle, aki értetlenül nézett rá:
-Miért vagy olyan boldog? - kérdezte a tulipántól.
-Azt hiszem,azért mert nagyon elégedett vagyok magammal és az életemmel. Én vagyok az egyik legszebb virág a kertben, és nagyon boldog vagyok, hogy sok-sok méhecske látogat el hozzám, - válaszolt a tulipán.
-Én sosem éreztem magam ilyen boldognak, - mondta a méhecske szomorúan és lesütötte a fejét.
A szépséges tulipán, piros szirmaival, vigasztalón simogatta meg aprócska fejét.
-Talán csak az hiányzik az életedből, hogy más szemmel nézd a világot. Lehet még nem találtad meg azt , ami igazán fontos neked. A legapróbb dolgok hordozzák a legtöbb örömöt, ne becsülj alá semmit és senkit - mondta a tulipán nagyon bölcsen.
A méhecske elgondolkodott ezen, és úgy döntött, hogy elkezd keresni valami olyat, ami boldoggá teszi. Elrepült a kert egyik végébe, és virágról- virágra járva kérdezte a többieket, mi teszi boldoggá őket. A rózsa azt mondta, hogy a természet szépsége teszi boldoggá, az ibolya azt, hogy a sok-sok barát, az orgona pedig azt, hogy a jó illat, amivel elkápráztathat mindenkit.
Végül a méhecske visszatért a tulipánhoz, és elmesélte, hogy mindenki mást mondott neki.
-És te, tulipán, mit mondasz?- kérdezte.
-Azt, hogy különbözőek vagyunk, és éppen ezért, mindenkit más tesz boldoggá. De azt is tudom, hogy a boldogság belülről fakad. Talán ha megtalálod azt, amit igazán szeretsz csinálni, vagy azt, ami igazán fontos számodra, akkor megtalálod a boldogságot is - mondta a tulipán.
A méhecske elgondolkodott ezen, és úgy döntött, hogy talán a virágpor gyűjtést azt nagyon szereti. Mindig elégedett, amikor nap végére sikerül elegendőt gyűjtenie. Elkezdett dolgozni, és hamarosan észrevette, hogy valóban boldoggá teszi a munkája. Minden virág, amit meglátogatott, szeretettel fogadta őt, annyira hálásak voltak amiért beporozta őket. Mindemellett, mindenben keresni kezdte a jót, és az örömöt. Így aztán napról- napra egyre jobban élvezte a repülést, a munkát, a játékot, és az egész méhecske életet.
Megértette, hogy ugyanaz a nap ragyog a szomorú és a boldog méhecskékre is. Végülis a boldogság csakis azon múlik, hogy a rossz dolgokat látjuk meg a világban, vagy a jót. Így tehát, ha ezentúl sütött a nap, örült, hogy fény árasztja el a mezőt. Ha az eső esett, boldog volt, hogy ihatnak a szomjazó virágok. Ha meglátogatták a barátai, boldog volt, hogy legalább annyit játszhattak, amennyire idő jutott aznap. Ha pedig épp nem látogatta meg senki, örült, hogy csendes pihenőt tarthat- hiszen erre is szüksége van mindenkinek...
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/
