Intelligens elefántok

Intelligens elefántok 

Az elefánt különleges állat: akár négy méter magasra is megnőhet, és 7,5 tonnás tömegével, a legsúlyosabb még élő szárazföldi emlős. Egyetlen állatnak sincs nagyobb füle – vagy nagyobb étvágya nála. 

40 000 izom biztosítja, hogy az elefántok az ormányukkal, ne csak szagoljanak, hanem fogjanak és tapintsanak is. A nőstények terhességi ideje a leghosszabb az állatvilágban, 22-24 hónap és az újszülött elefánt, átlagosan 100 kilogrammosan születik, így a legnehezebb szárazföldi csecsemő.

A biológusok háromféle elefántot különböztetnek meg: Az afrikai ( sztyeppei) elefánt Afrika déli felében él . Akár négy méteres magasságával, a maga nemében igazi óriás.

A legnagyobb ismert példányt 1974-ben lőtték ki Angolnában: a hatalmas bika 3,96 méteres marmagasságú volt és 10,4 tonnát nyomott.

Ormányát leggyakrabban szaglásra, légzésre, ivásra használja, emellett amikor „fürdőt vesz", szintén ormánya segít a víz, testére juttatásában. A magasabban levő ágakat is ormányával éri el, így a táplálékszerzésben is van feladata.

Az ázsiai rokonoktól eltérően nagyobb fülek, nagyobb hőleadást biztosítanak, ill. az állat a füleivel legyezi, hűti testének többi részét is azáltal, hogy teste körül gyenge légáramlatokat kelt.

A legkisebb, 2,40 méteres elefántfaj ugyanazon a kontinensen őshonos: az erdei elefánt Közép- és Nyugat-Afrika esőerdőiben él. A két állatfaj fejlődése körülbelül 2,6-5,6 millió évvel ezelőtt vált ketté.

Mint neve is mutatja, főképp dzsungelekben él, ahol a fák magvainak széthordásával fontos szerepet tölt be az erdő ökoszisztémájában. A szavannai fajtól eltérően a családok nem annyira összetartók és nem is nagyok; egy-egy család összetétele időnként megváltozhat. Levelekkel, kérgekkel és gyümölcsökkel táplálkozik.

Ahogy a neve is sugallja, az ázsiai elefánt megtalálható az ázsiai régióban . Indiában, Sri Lankán és néhány Szunda-szigeten őshonos .

Az afrikai és az ázsiai elefántok megjelenése nagyon eltérő: az ázsiaiaknak észrevehetően kisebb a fülük, két púp van a koponyáján és kissé íveltebb a hátuk. Ezenkívül csak egy fogóujjuk van az ormány hegyén, míg az afrikai elefántoknak kettő.

Az agyarak alapján is megkülönböztethetők: Míg Afrikában mindkét nemnek rendkívül megnyúlt metszőfogai vannak a felső állkapocsban, addig az ázsiai nőstényeknél gyakran csak részben vagy egyáltalán nincsen.

A legnagyobb agyar, amit valaha találtak, 349 cm hosszú volt. 

Az afrikai elefántok szociális igényű, magukat családban jól érző állatok. Olyan összhang van jelen egy-egy családon belül, hogy ha az egyik elefánt elpusztul, először megpróbálják "felébreszteni". Kétségbeesetten próbálkoznak. Mikor ez nem sikerül, elkezdik "mesterségesen etetni" fűvel és más növényekkel, majd ágakkal és levelekkel „eltemetik" és gyászolják halottaikat, valamint órákon keresztül virrasztanak az elhunyt állat mellett. Furcsaság talán, hogy egy családot csupán a tehenek illetve csemetéik alkotják, mely családnak vezetőül egy olyan tehenet ismernek el, akit a család minden tagjához rokoni szál fűz. A fiatal bikákat rögtön az ivaréretté válást követően kizárják a családból, így ők magányos életet élnek különféle csoportokba szegődve. 

A tudósokat mindig meglepte, az elefántok intelligenciája. 2006-ban az atlantai Amerikai Emory Egyetem kutatócsoportja rájött, hogy a szürke kolosszusok felismerik magukat a tükörben.

Ami nekünk, embereknek természetes, az addig az állatvilágban csak néhány fajnak sikerült, mégpedig: az emberszabású majmoknak, a delfineknek és a szarkáknak.A viselkedéskutatásban a tükörteszt, az empátia magas szintjét és a közjó érdekében tett képességet jelzi. 

Ugyanezen az egyetemen 2011-ben a zoológusok bebizonyították, amit a megfigyelések már sejtettek: az elefántok kollektíven képesek új feladatot is megoldani. Ebből a célból a tudósok egy kísérleti létesítményt építettek, amelyben egy elefánt csak egy fajtársa segítségével juthatott élelemhez. Az elefántok gyorsan megértették, és készen álltak egymást segíteni.

Naoko Irie japán tudós, a Tokiói Egyetemről rájött, hogy az elefántok igazi aritmetikai mesterek. Sok állat nagyjából különbséget tud tenni, kisebb és nagyobb mennyiség között, de az elefántoknak még a nagy mennyiség sem okoz problémát, ráadásul kis eltérésekkel.

Ha valaki ennyire szociális, annak jól kell tudnia kommunikálni. Az elefántok tudnak morogni, ordítani, ugatni és trombitálni. Eddig tíz különböző hangtípust fedeztek fel a tudósok, amit a kommunikációban felhasználnak.

Ezen kívül minden hangtípusnak nagyon eltérő jelentése van a verziótól függően. Tehát ott van a fogantatásra kész nőstény ivarzás üvöltése. Ha nincs partner a láthatáron, akkor a hímeket hívja vele. Ha már megválasztotta a párját, de egy másik bika zaklatja, ezzel az ordítással figyelmezteti választottját, hogy gyorsan cselekedjen, vagy mondjon le a párzásról.

Mivel a különböző hangtípusok egymással kombinálódnak, különösen izgatott állapotban, az elefántok sokféle módon kommunikálhatnak. Egy ilyen összetett elefántnyelv nincs az utód ösztöneiben. Angela Stöger-Howarth zoológus kiderítette, hogy a kicsiknek először mindent meg kell tanulniuk.

Mi emberek, csak technikai segédeszközökkel tudjuk végighallgatni az elefántok beszélgetését: kétharmad részben az elefánt infrahangokat használ. Ez a 16-20 Hz alatti frekvenciájú hangokat jelenti, amit az emberi fül már nem érzékel.

Ráadásul a hangok nem csak a levegőben terjednek, hanem hanghullámokként, a talajon keresztül is. Az amerikai Caitlin O'Connell-Rodwell már be tudta bizonyítani, hogy ezek az állatok, érzékelik ezt az úgynevezett szubsztrát hangot, és megfelelően reagálnak a föld alatti üzenetekre. 

Az elefántok nomádok, és nagy területeken barangolnak élelmet keresve. De útvonalaikat megnehezítette az ember. Az emberi települések elzárják a megszokott utakat és elfoglalják a táplálkozási helyeiket. A konfliktusok elkerülhetetlenek: az elefántok feldúlják a gazdák mezőit, betörnek a falvakba, és embereket ölnek meg.

Végül az elefánt kényszerűl távozásra. Mennie kell. De mégis hová? 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy az egyes természetvédelmi területek gyorsan otthont adnak az elefántok túlszaporodásának. Az a törekvés, hogy a hagyományos útvonalaikat védett folyosóként hagyják, az állatok számára, általában a mezőgazdaság érdekei miatt meghiúsul. Azokban az országokban, ahol az embereknek meg kell küzdeniük a túlélésért, az állatok jólétének általában nincs jelentősége.

A másik probléma az illegális elefántcsont-kereskedelem. Az értékes agyarak utáni vadászat már a 20. században drámai csökkenést okozott az elefántpopulációban.

A veszélyeztetett fajokról szóló washingtoni egyezmény miatt, amely csak kivételes esetekben engedélyezi az elefántok és termékeik legális kereskedelmét, a populációk egyes régiókban helyreállhattak.