Szélvár létezése a jó Isten munkája:
Kőszikla a fala, a tornya és bástyája.
Hogy hol van pontosan , tán senki sem tudja,
Ködösen meséli el a népi monda.
Régi mondák szólnak egy titokzatos hegyről,
Vihart , szelet őrző, gonosz szellemekről.
S Szélvárról, mit a természet „épített!",
S kősziklái között csudavirág termett.
Mely csak holdtöltekor bontja ki virágát,
Ha a toronyóra üti az éjféli órát.
S az ki ezt a füvet bizton megtalálja,
Lehet , hogy utolsó amit akkor láta!
Hisz csak tiszta szívű ember tépheti le,
Merthogy csodálatos annak az ereje!
Meggyógyítja azt is, aki halni készül,
De nehéz megszerezni a gonosz szellemektől!
Élt egy csodaszép lány Nádas falujában,
Póka Ágnes néven, egy szegény családban.
Egyetlen rokona özvegy édesanyja,
Akinek a lány volt minden boldogsága.
A nézéséért álltak sorba a legények,
Hej betegek lettek utána szegények!
Szerelmet lobbantott csak egy pillantása,
Irigyelte is őt a falu minden lánya!
De még csak a szépség! A lelke is szép volt,
Mindenkit szeretett, mindenkihez jó volt.
Belső ragyogása angyalivá tette,
S a bíró fia is szívből megszerette.
-Kérlek én jó apám!- kérte így az apját.-
Ne a szegénységét , lásd meg a jóságát!
Szívemből szeretem, elemészt a bánat,
Ha a szerelmünkre nem áldásod várhat!
-Halj meg inkább rögtön!- dühöngött az öreg.-
Nem engedem meg, hogy meggyalázd nevemet!
Apja szavaira nem szólt többé semmit,
Csak a bánat marta ettől kezdve lelkét.
Jó néhány hét eltelt, s ő csak sorvadozott,
A deli szép legény, élő holttá válott.
Olyan volt, akárcsak a haza járó lélek,
Hisz szerelme nélkül számára nincs élet…
Messze vidékről is jöttek a doktorok,
Ám a fájdalmára gyógyszert egy sem adott.
Fájt az öreg feje, mégiscsak a fia,
De a kevélysége, békén most sem hagyta!
Élt az erdő szélén, egy ördöngős banya,
A falu népe csak „ okos asszonynak" hívta.
Néha gyógyított is, rontott, kártyát vetett,
Kénye- kedvére forgatta a sorskereket.
Az öreg bírónak az az ötlete támadt,
Ő majd adhat gyógyszert a beteg fiának.
-Szerezz neki gyógyírt, ami rajta segít!
Kérte, s megígérte, meghálálja tettét!
-Ugye rám szorultál?- vigyorgott a banya.
Tudtam én jöhet más világok doktora,
De egyik sem tud majd segíteni néked.
Jobb lett volna, ha az okos asszonyt kéred!
-Mindenki tart tőled, a cimborád az ördög,
Remélem a fiam, nem másvilágra küldöd!
Nagyon is ajánlom megtedd, amit kérek,
Mert ha nem a házad színezi a véred!
Azzal aztán elment, de újra kopogtattak,
Póka Ágnes állt ott,szemei dagadtak,
Hatalmas könnycseppek áztatták az arcát,
Nem tudta rejteni szívének bánatját.
-Tán nem Torna Pált siratod most éppen?
Kérdezte a banya tettetve oly szépen.
-Nem ó, nénémasszony, más most a bánatom,
A drága jó anyám haldokol épp otthon.
Mindjárt felragyogott a banya mindkét szeme:
-Már tudom kedvesem, rajtad mi segítne!
Hallodtad- e hírét a csudavirágnak?
Az egyetlen gyógyír ez lehet anyádnak!
Jól tudta most a bíró kedvére tehetne,
Ha elragadja a lányt a hegy gonosz szelleme!
Ez lenne a gyógyír a beteg fiának,
Ha nincs kit szeressen, nem öli a bánat.
Ki ne hallott volna a gonosz szellemekről,
Nem feledte ő sem, de nem tehetett erről:
Az életét is adná, hogy megmentse anyját,
Úgy döntött ő megszerzi, ha van ott csudavirág!
Újhold volt, s az óra tizenegyet ütött,
Anyja már álmában a halállal küzdött...
Zúgott- búgott a szél. Fák recsegtek- ropogtak,
Szegény lány nem hitte, hogy lesz még neki holnap!
Akkor sem hátrált meg, széllel szembe haladt,
Éjfélre elérte a hírhedt Szélvárat.
S amikor elérte azt a bizonyos" küszöböt",
Az óra tizenkettőt egymás után ütött.
Egy gyönyörű virág bujt ki most a földből,
Fényesen ragyogott a holdnak fényétől.
Pillanatok alatt nyitotta ki szirmát,
Gondolta a leány:- Hát te vagy csudavirág?!
Gyorsan megragadta, s letépte ott nyomban,
Hanem olyan vihar támadt akkor ottan!
Csendült- bondult a vár: felkapta a vad szél,
Ki tudja szegény lány, vajon földet hol ér?
Hajnalodott, mikor végre magához tért,
Még maga sem hitte, hogy túl élte az estét.
Ölében a gyógyfű, az a csudavirág,
Ami meggyógyíthatja drága édesanyját!
Hamar eljutott a hír a bíró fülébe,
Kezdett szelídülni, akkorra már szíve.
Hisz senki sem látott ily csodát még soha,
Talán választani nem épp az ő dolga..
Jó leány lehet ez, ha anyját mentette,
Így a házasságot végre megengedte.
Könnyes szemmel kérte nőül a fiának,
Boldogabb lagzija, nem volt soha másnak!
Nem kellett más gyógyszer a bíró fiának,
Ha párja lehetett ennek a szép lánynak!
Igaz szerelmükről még ma is beszélnek,
És ha meg nem haltak, talán ma is élnek.
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/