A szélvári csudavirág ( magyar népmonda feldolgozás)

Titi Hajnalka: A szélvári csudavirág 

 Szélvár létezése a jó Isten munkája:

Kőszikla a fala, a tornya és bástyája.

Hogy hol van pontosan , tán senki sem tudja,

Ködösen meséli el a népi monda.

Régi mondák szólnak egy titokzatos hegyről,

Vihart , szelet őrző, gonosz szellemekről.

S Szélvárról, mit a természet „épített!",

S kősziklái között csudavirág termett.

Mely csak holdtöltekor bontja ki virágát,

Ha a toronyóra üti az éjféli órát.

S az ki ezt a füvet bizton megtalálja,

Lehet , hogy utolsó amit akkor láta!

Hisz csak tiszta szívű ember tépheti le,

Merthogy csodálatos annak az ereje!

Meggyógyítja azt is, aki halni készül,

De nehéz megszerezni a gonosz szellemektől!

Élt egy csodaszép lány Nádas falujában,

Póka Ágnes néven, egy szegény családban.

Egyetlen rokona özvegy édesanyja,

Akinek a lány volt minden boldogsága.

A nézéséért álltak sorba a legények,

Hej betegek lettek utána szegények!

Szerelmet lobbantott csak egy pillantása,

Irigyelte is őt a falu minden lánya!

De még csak a szépség! A lelke is szép volt,

Mindenkit szeretett, mindenkihez jó volt.

Belső ragyogása angyalivá tette,

S a bíró fia is szívből megszerette.

-Kérlek én jó apám!- kérte így az apját.-

Ne a szegénységét , lásd meg a jóságát!

Szívemből szeretem, elemészt a bánat,

Ha a szerelmünkre nem áldásod várhat!

-Halj meg inkább rögtön!- dühöngött az öreg.-

Nem engedem meg, hogy meggyalázd nevemet!

Apja szavaira nem szólt többé semmit,

Csak a bánat marta ettől kezdve lelkét.

Jó néhány hét eltelt, s ő csak sorvadozott,

A deli szép legény, élő holttá válott.

Olyan volt, akárcsak a haza járó lélek,

Hisz szerelme nélkül számára nincs élet…

Messze vidékről is jöttek a doktorok,

Ám a fájdalmára gyógyszert egy sem adott.

Fájt az öreg feje, mégiscsak a fia,

De a kevélysége, békén most sem hagyta!

Élt az erdő szélén, egy ördöngős banya,

A falu népe csak „ okos asszonynak" hívta.

Néha gyógyított is, rontott, kártyát vetett,

Kénye- kedvére forgatta a sorskereket.

Az öreg bírónak az az ötlete támadt,

Ő majd adhat gyógyszert a beteg fiának.

-Szerezz neki gyógyírt, ami rajta segít!

Kérte, s megígérte, meghálálja tettét!

-Ugye rám szorultál?- vigyorgott a banya.

Tudtam én jöhet más világok doktora,

De egyik sem tud majd segíteni néked.

Jobb lett volna, ha az okos asszonyt kéred!

-Mindenki tart tőled, a cimborád az ördög,

Remélem a fiam, nem másvilágra küldöd!

Nagyon is ajánlom megtedd, amit kérek,

Mert ha nem a házad színezi a véred!

Azzal aztán elment, de újra kopogtattak,

Póka Ágnes állt ott,szemei dagadtak,

Hatalmas könnycseppek áztatták az arcát,

Nem tudta rejteni szívének bánatját.

-Tán nem Torna Pált siratod most éppen?

Kérdezte a banya tettetve oly szépen.

-Nem ó, nénémasszony, más most a bánatom,

A drága jó anyám haldokol épp otthon.

Mindjárt felragyogott a banya mindkét szeme:

-Már tudom kedvesem, rajtad mi segítne!

Hallodtad- e hírét a csudavirágnak?

Az egyetlen gyógyír ez lehet anyádnak!

Jól tudta most a bíró kedvére tehetne,

Ha elragadja a lányt a hegy gonosz szelleme!

Ez lenne a gyógyír a beteg fiának,

Ha nincs kit szeressen, nem öli a bánat.

Ki ne hallott volna a gonosz szellemekről,

Nem feledte ő sem, de nem tehetett erről:

Az életét is adná, hogy megmentse anyját,

Úgy döntött ő megszerzi, ha van ott csudavirág!

Újhold volt, s az óra tizenegyet ütött,

Anyja már álmában a halállal küzdött...

Zúgott- búgott a szél. Fák recsegtek- ropogtak,

Szegény lány nem hitte, hogy lesz még neki holnap!

Akkor sem hátrált meg, széllel szembe haladt,

Éjfélre elérte a hírhedt Szélvárat.

S amikor elérte azt a bizonyos" küszöböt",

Az óra tizenkettőt egymás után ütött.

Egy gyönyörű virág bujt ki most a földből,

Fényesen ragyogott a holdnak fényétől.

Pillanatok alatt nyitotta ki szirmát,

Gondolta a leány:- Hát te vagy csudavirág?!

Gyorsan megragadta, s letépte ott nyomban,

Hanem olyan vihar támadt akkor ottan!

Csendült- bondult a vár:  felkapta a vad szél,

Ki tudja szegény lány, vajon földet hol ér?

Hajnalodott, mikor végre magához tért,

Még maga sem hitte, hogy túl élte az estét.

Ölében a gyógyfű, az a csudavirág,

Ami meggyógyíthatja drága édesanyját!

Hamar eljutott a hír a bíró fülébe,

Kezdett szelídülni, akkorra már szíve.

Hisz senki sem látott ily csodát még soha,

Talán választani nem épp az ő dolga..

Jó leány lehet ez, ha anyját mentette,

Így a házasságot végre megengedte.

Könnyes szemmel kérte nőül a fiának,

Boldogabb lagzija, nem volt soha másnak!

Nem kellett más gyógyszer a bíró fiának,

Ha párja lehetett ennek a szép lánynak!

Igaz szerelmükről még ma is beszélnek,

És ha meg nem haltak, talán ma is élnek.