A népmese gazdag és sokszínű alapanyaga magán hordja eredetének, a mítoszokból, mitikus elbeszélésekből való származásának nyomait. Benne a régi hitvilág alapján kialakult hármas világfelosztást találunk: a mi földi világunkat, amely alatt, illetve fölött egy-egy, a mi világunkhoz hasonló, de csodás tulajdonságai miatt attól jelentős mértékben eltérő világ van. A fenti és lenti világba vezető utat – a régi néphit elképzelései szerint – a varázslók, táltosok, sámánok, illetve félistenek és hősök tudták megtenni. Az előbbiek utódai a mesében a csodás erejű törpék, boszorkányok, táltoslovak, sárkányok, griffmadarak, az utóbbiaké a mesehős, akit csodás képességű, jóindulatú ősz öregemberek, hálás állatok segítenek, illetve gonosz szívű vasorrú bábák, sárkányok és óriások akadályoznak célja elérésében.A régi hitvilág képzetei szolgálnak a népmesék alapvető építőköveiül, meseelemek és mesemotívumok formájában. Mindezek ma már nagyobb részben a mesei hagyomány által fenntartott ősi emlékek, kisebb mértékben azonban a mai néphit tartozékaiként is élnek.A régi hitvilág emlékei mellett a mindennapi élet számos elemét is magukban hordozó mesék egy-egy kisebb-nagyobb közösség (család, falu, tájegység, nép) szellemi kincsei. 21A közösség tagjai mintegy beleszületnek ebbe a hagyományba; maguk is megismerik, és nemcsak passzív ismerői lesznek a mesei hagyománynak, hanem legtöbbször aktív hordozói is. A hagyományos közösség minden felnőtt, de néha már serdülő vagy gyermek tagja el tudott és ma is el tud mondani több-kevesebb mesét.
A közösségi alkalmakon azonban csak azok szoktak mesélni, akiknek a mesemondásra kiváló tehetségük van.A libát, tehenet őrző, vagy a mezei munkából későn hazatérő szüleiket váró gyermekek is elmondják egymásnak azokat a meséket, amelyeket ismernek; minden nagymama szokott mesét mondani unokáinak.A kukoricafosztás, tollfosztás, halottvirrasztás, szüreti vacsora vagy disznótor idején, a fonóban vagy a hosszú téli beszélgetések alkalmával azonban általában csak azok mondtak és mondanak mesét, akik a mesei hagyományt a legszebben, az adott közösség igényeinek legmegfelelőbb módon tudják megszólaltatni.
" Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon is túlnan volt, volt egyszer egy szegény ember meg egy szegény asszony. Nagyon nagy szegénységben éltek. Mégis mindig azon tűnődtek, hogy őnekik miért nem lehetett gyerekük. Volt egy almafájuk. Egy szép őszi napon kiment az asszony a kertbe. Amint az almafa mellé ért, egyszerre lepottyan arról három alma. A földön pedig csak kettéválik a három alma, és három egészséges, gyönyörű kis csecsemő fordult ki belőlük. Mind a három fiúgyermek volt. No, lett nagy öröme az asszonynak! Vitte nagy boldogan a gyerekeket a házba: - Nézd csak, apjuk, az Isten megáldott bennünket három makkegészséges gyerekkel! Elmondta azután úgy, ahogyan történt: amint megy a kertben, egyszerre csak lepottyan három alma, és három fiúgyerek terem ott az alma helyett Most már, csak az volt a tennivaló, mi legyen a gyerekek neve. Abban állapodtak meg, hogy mindnek Almafi lesz a neve: első Almafi második Almafi és harmadik Almafi. Nőttek a gyerekek, nődögéltek, egyik jobban, mint a másik....
A repülő kastély hangos mese: 1. rész
A repülő kastély hangos mese: 2. rész
Letöltés pdfben itt: A repülő kastély
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/
