Ki ismer tudja, hogy nem kímélt a múlt.
A lelkem a bánattól sokat tanult.
Volt úgy, hogy átkarolt ezeregy fájdalom,
De belsőm azt súgta: bíznom kell vakon!
Nem volt semmim, de volt igaz hitem:
A jóban, a szépben mindig hittem.
Amikor támasz nélkül csak bolyongtam,
Keresve útvesztők között valós utam…
Már tudom, nem mese mindaz, miben hittem,
Nem volt felesleges az igaz szeretetem.
Hiszen boldogságot csak úgy hoz az élet,
Ha a szereteted átadod és éled!
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/
