Teri és a Meseíró

Titi Hajnalka: Teri és a Meseíró 

 Teri, a manólány, az erdei manók nemzetségéből való volt, a Rengeteg erdő mélyén élt egy csodás manó faluban. Meg kell mondjam, úgy általában kevés manólány született, de ez még nem volt ok arra, hogy a meseírók ne írjanak róluk. Ha egy mese manóról szólt, az csakis fiú lehetett! Teri sokat bosszankodott e miatt. A gyerekek biztosan azt hiszik manólányok nem is léteznek! Éppen ezért elhatározta, hogy elindul megkeresni a Meseírót, és megkéri írjon a manólányokról is mesét.

Elbúcsúzott hát szüleitől, akik kétségbeesetten ölelgették, hátha mégis meggondolná magát. Annyira féltették! De Terit nem lehetett eltántorítani tervétől.

Az emberek világába nem volt nehéz eljutni, a manóknak megvolt hozzá a módszerük. Egyszerűen csak lecsúsztak a szivárvány kék csíkján, mint egy óriáscsúszdán, s már meg is érkeztek.

Teri nem volt buta manólány. Mielőtt útnak indult, minden könyvet elolvasott a meseírókról és a gyerekekről, amit csak meg tudott szerezni Manóföldön. Így hát azt is tudta, hogy a könyvtárban tud a leghatékonyabban nyomozni utánuk. Széjjel nézett hát, hova is csöppenhetett, s megállapította, hogy ez egy kisváros lehet. Jól gondolta. Gyerekekkel találkozott a hátukon iskola táskával,akik az iskolabuszra vártak. Felmászott az egyik hátára, aki gyanútlanul szépen elvitte az iskolába. Minden manógyerek tudta, hogy a manóiskolák mindegyikének van egy könyvtára. Így volt ez az embereknél is. Keresni kezdte. Nem panaszkodhatott: nagyon jól alakultak a dolgai, hamar megtalálta, s nemsokára a könyvtár poros könyvei között bóklászott, mesekönyveket keresgélve. Talált is több százat! De a meseírókról semmit sem írtak ezek a könyvek! A nemtudommilyensokadik könyv után kezdett kétségbeesni. Annyira belefeledkezett a kutatásba, hogy észre sem vette a fehér szakállú embert, aki egy kerek okulárén át, egészen közelről figyelte:

- Keresel valamit?- kérdezte.

Teri összerezzent s ijedten hátrált egy könyv menedékébe, amire ez volt írva:

" Az ezeregyéjszaka meséi"

Minden szavát értette, de nem mert válaszolni.

A fehér szakállú tovább beszélt:

- Szívesen segítek neked,- s mosolygott. A mosoly minden világban jót jelentett, kezdett megnyugodni a manólány is.

- Igen- válaszolta röviden.

- Tőlem nem kell félned. A könyvtáros vagyok, már nagyon sok éve. Sok mindent megtapasztaltam már ezek között a könyvek között. - Közelebb hajolt és suttogni kezdett - és nem egy csodát láttam... Elmondod, mit keresel?

- A Meseíró címét- habogott még kicsit - a Meseíróval szeretnék találkozni!

- Nahát! Akkor nagyon jó helyre jöttél! Képzeld, ebben a városkában éppen él egy meseíró! Ha akarod műszak után elviszlek hozzá. Én is arra lakom.

Az nagyon jó!- gondolta Teri, s bólintott. Tetszett neki ez az öreg, barátságos ember, aki bárki is jött, azt mindig mosollyal fogadta a bajusza alatt. A " műszak"- amiről fogalma sem volt mit jelent- nagyon hamar eltelt, akkor aztán Teri helyet foglalt a mellénye zsebében és útnak indultak. Annyira izgatott volt! Alig várta, hogy találkozzon a Meseíróval!

És akkor megérkeztek.

- Itt el kell váljunk- szólalt meg az öreg, mosolygós könyvtáros.- Itt lakik. Légy óvatos! Egy ilyen kicsike teremtményre ezer veszély leselkedhet ezen a helyen!

Teri megfogadta a könyvtáros tanácsát, elbúcsúztak, s óvatosan belopózott a házba. A nappaliban két kisgyerek játszott a villanyvasúttal, ami elég ijesztőnek tűnt egy manólánynak. Mégis összeszedte minden bátorságát és a vasútállomásra futott. Sokat tanultak a manóiskolában a gyerekekről, éppen ezért nagyon jól tudta, hogy sokkal "befogadóbbak", mint a felnőttek. Ez talán azért van így, mert még hisznek a mesékben. Ezért is merte megszólítani őket, odakiabált:

- Sziasztok!

A gyerekek nem ijedtek meg. Elcsodálkoztak ugyan egy pillanatra, de tényleg befogadóak voltak.

- Szia!- köszönt vissza a kislány- Te ki vagy?

- Teri vagyok, a manólány.

- Én Lili vagyok- nyújtotta oda a kezét a kislány bemutatkozásképpen, de a manólány olyan picike volt, hogy az ujjacskáját tudta csak megfogni. Kezet ráztak.- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek, segíthetünk valamiben?

- Igen!- jött a felelet- A Meseírót keresem.

- Akkor nagyon jó helyen jársz, édesanya Meseíró!- felelte a kisfiú- Az én nevem Tomi, örülök, hogy megismerhetlek!Ők is kezet ráztak.

- Miért keresed őt?- érdeklődött Lili.

- Szeretném megkérni, hogy írjon a manólányokról is mesét. Annyira bosszantó nekünk manólányoknak, hogy rólunk egy mese sem szól! Mi lesz így velünk? A gyerekek azt hiszik nem is létezünk!

- Milyen igaz!- sóhajtott fel Tomi.

- Majd mi segítünk! Amint hazajön édesanya, megkérjük írjon mesét egy manólányról!- mondta Lili- Szerintem csak megijedne, ha te kérnéd meg rá.

- Valóban jobb, ha csak mi beszélünk vele!- bólintott rá Tomi is.

- Kérdezhetek valamit?- szólalt meg Teri.

- Igen- válaszolta a két gyerek egyszerre.

- Mondjátok csak, milyen a Meseíró gyerekeinek lenni?

 - Hát szuper!- kiáltott fel Lili- Rólunk szólnak a legjobb meséi! Én már annyi kalandot átéltem, és tündérek között is jártam!

- Én pedig gonosz kalózokkal harcoltam, akárcsak Pán Péter! De idegen lényekkel is találkoztam!

- Csodás lehet mesehősnek lenni!- ámult el a manólány.

- Az bizony,- mondták a gyerekek- de ma te leszel a mesehős, megígérjük!

Nemsokára megérkezett édesanya. Jellemzően nem tudott nemet mondani gyermekei kérésére, akik ma mindenáron egy manólányról szerettek volna mesét hallani. Teri a mozdony mögül leste, azt hitte a meseírók sokkal nagyobbak és varázslatosabbak, hiszen úgy bántak a betűkkel, ahogy csak akartak! A Meseíró akkor leült és mire beesteledett, megírta a mesét a kalandvágyó manólányról, lefekvéskor pedig elmesélte nekik. Teri Lili mellett lapult és boldogan hallgatta a csodálatos történetet. Valóban jó érzés mesehősnek lenni!- gondolta. Mintha igaz lett volna minden egyes kaland, ami a mesében történt...Akkor este igazi csodát élt át, s tudta soha nem felejti el.

Mese után elbúcsúzott a gyerekektől, a vörösbegy hátára pattant és haza repült Manóföldre. Elégedetten, hiszen akkorra már született egy mese, ami egy manólányról szólt...

Enter your text here ...