Móra Ferenc: Mindenki Jánoskája

Kép: pngtree.com

 Móra Ferenc életében is a legnépszerűbb magyar írók közé tartozott; nyolcvanhat évvel a halála után még mindig az; nyilván így marad a jövőben is. Móra Ferenc könyveit jó olvasni: az olvasó gyönyörködik, néha együtt izgul a hősökkel, közben mosolyog, bár érzi, hogy tragédiákról van szó. Az olvasó szívébe zárja az írót. Ha az irodalmi érték a szeretetreméltóság - márpedig ez is irodalmi érték lehet -, akkor Móra Ferenc helye a legelsők között van.

A szegénységből érkezett, egy örökösen pénzgondokkal küzdő kiskunfélegyházai szűcs fia volt. Nehéz körülmények közt tanult, de sokat tanult, mert kisgyermek korától művelt ember akart lenni. Ehhez a családban jó hagyományok adódtak. A szegény szülők lelkesedtek negyvennyolc emlékéért, Kossuthért, Petőfi költeményeiért. Volt Mórának egy tizenöt évvel idősebb bátyja, Móra István, aki tanítónak ment, de közben költő, néprajztudós volt, akinek verseit és cikkeit szívesen hozták a szegedi újságok; még színdarabot is írt serdülő leányok számára, amelyet bemutattak. Tehát ha nem is volt igazán híres költő, az alföldi városokban ismert és tisztelt irodalmi embernek számított. Ő biztatta és a korai években segítette hamar tehetségesnek bizonyuló öccsét.

A tartalomról:

A szegény nép szeretete és a jóság dicsérete csendül ki Jánoska történetéből. A falu koldusának nevelt unokája nemcsak az olvasó szívét hódítja meg, hanem a zárkózott, mindig szomorú földesúrét is, aki elvesztett unokáját gyászolja. Mire kiderül, hogy Jánoska nem más, mint a földesúr elvesztett unokája, a nagyúr már régen sajátjaként szereti a kedves kisfiút.
A kötet többi elbeszélése is gyerektörténetet elevenít meg, néhány közülük Móra Ferenc gyermekkorának emlékeit idézi.

Letöltés pdf- ben itt: Mindenki Jánoskája

Csatlakozz hozzánk a Facebookon: Mesebolygó

Fésűs Éva: A csodálatos nyúlcipő
Benedek Elek: A kiskakas gyémánt félkrajcárja

Kapcsolódó bejegyzések

 

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/