Kivételes napra ébredtek Minifarm lakói, a tanyára új lakó érkezett. A pónik rémülten nézték a fura állatot, aki annyira más volt mint ők: hatalmas fül ékeskedett sörény nélküli fején, és túlvilági hangon kiabált, mintha mindenkit el akarna ijeszteni a környezetében:
- Í- á! Í- Á! Í- á!- üvöltötte, s közben le- fel szaladgált, fitogtatva erejét. Mi lehet ez?! Illetve, ki lehet ez?! - rémüldöztek a pónik, s igyekeztek kellő távolságot tartani tőle.
- Ez bizony valamiféle rém lehet!- mondta pónimama, s mivel korban ő volt a legidősebb a póni kolóniában, a többiek hittek neki.
- Az bizony, ez csak egy rém lehet!- mondogatták a többiek is.
Így aztán támadt zűrzavar! Szegény csacsi, amint közeledett valamelyikük felé, máris elfutottak tőle. A rémült pónik fejvesztve menekültek: kerítéseket törtek, zúztak, szaggattak. Babilon értetlenül szemlélte a riadalmat, nem tudott rájönni, miért nem akar senki sem barátkozni vele. Csak nézte őket bűbájos tekintettel, amilyen kedvesen csak tudott, viszonzást azonban nem kapott érte cserébe.
- Í- á! Í- á! - kiabálta dühösen, de a pónik nem értettek csacsi nyelven, pedig ő csak annyit akart mondani, hogy : „ miért futtok el előlem, én csak barátkozni szeretnék...". A pónik azóta, hogy ő ideérkezett, még enni is alig mertek. Ha nem csoportban haladtak, akkor éppen szoborrá merevedtek. Úgy döntött, majd a kutyáknál próbálkozik. Zseton és Mézi, bizalmatlanul szimatolgatta körbe az új lakót, rémisztő hangja miatt barátságtalannak tartották, s viszonzásul úgy morogtak rá, mint egy rosszakaróra. Babilon, nem tudta mi tévő legyen. Gondolta még tesz egy próbát, s a baromfi udvar felé vette az irányt. Amikor odaért, üdvözölni próbálta az aprónépeket:
- I- á! Í- Á!- kiáltozta- nem gondolta, hogy a tyúkocskák, libák és kacsák nem értenek csacsi nyelven.
Támadt hát riadalom, zűrzavar az egész udvaron. Ahányan voltak, annyi felé futottak! Közben pedig azt kiabálták:
- Meneküljünk itt a rém!!! Meneküljünk! Itt a rém!
Szegény csacsi semmit sem értett , hatalmas őzike szemeiből könnycseppek csordultak ki bánatában. Búsan ballagott el istállójába, távol a többiektől, s leült . A fejét az elülső lábára hajtotta, és nagyokat sóhajtva nézett maga elé. Ahogy így szomorkodik, azon kapja magát, hogy valaki nevén szólítja:By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/
