Más népek meséi sorozat

 A bagoly és a halászsas legendája ( kanadai indián mese nyomán)

 Valamikor régen, a távoli nyugaton fekvő patak partján, egy földalatti kunyhóban élt a Bagolyember. Ugye most te is elcsodálkoztál, hiszen nem minden nap hallani Bagoly emberekről? Hát van is miért, mert a Bagolyembernek nagyon furcsa szokásai voltak. Először is valamiért mindig távol maradt a nagy vizektől: a tavaktól, és az óceántól. Aztán, mert az erdőben lakott, és nem voltak barátai, vagy ha mégis, nagyon kevesen, így általában egyedül ment vadászni. Varangyokon, békákon és legyeken élt. Szűkszavú volt, nem szeretett beszélni. Amikor mások kellemesen beszélgetve ültek körülötte, mindig csendben maradt, tágra nyílt szemmel bámult a semmibe, és megpróbált bölcsebbnek látszani, mint amilyen volt valójában.

Emiatt az emberek nagyon furcsának gondolták, és a róla szóló történetek hamarosan messzi tájakra terjedtek. Azt beszélték, amikor így elmerengett, azért tette, mert valamikor régen nagyon kegyetlen volt, és ilyenkor mindig elgondolkodott múltbeli gonoszságain, amit inkább nem akar a nagynyilvánosság tudomására hozni. Mások szerint olyankor, éppen valami gonoszságon agyalt, amelyet még ezután fog megtenni.

Így aztán, amikor a gyerekek engedetlenek voltak, anyjuk mindig a Bagolyemberrel ijesztgette őket. És bár a Bagolyember magányos fickó volt, a híre nagyon elterjedt az egész országban.

Nem messze tőle lakott egy férfi és egy nő, akiknek egy örökbefogadott lánya volt. Mivel ő volt az egyetlen gyermek a házban, nagyon elkényeztették. A sok- sok szeretet mellett, mindent megadtak neki, amit csak tudtak, de a lány soha nem volt megelégedve, állandóan sírt és hisztizett, és mindig olyan dolgokat kért, amiket szegény szülei nem tudtak neki megadni.

Az összes szomszéd nyugalmát megzavarta az, hogy a lány állandóan ricsított és hisztizett, ami miatt nem tudtak aludni sem. Végül nevelőszülei belefáradtak a jeleneteibe, és azt mondták neki, hogy a Bagolyember elviszi, ha nem hagyja abba a sírást. De a lány még így is tovább duzzogott és vinnyogott, eszében sem volt megijedni, vagy abbahagyni a hisztit. A ház öregje egyre nehezebben viselte, ezért már egyenesen azt kívánta: "Bárcsak a Bagoly-ember eljönne és elvinné!" Az öreg azonban nagy mágus volt, és ahogyan kívánta, úgy is történt.

Aznap este az emberek heti szokásuk szerint, a ragyogó holdfényben, a tengerparton lévő kagylóünnepen gyűltek össze. De a mindig elégedetlen lány nem ment a szüleivel. Otthon maradt, és duzzogott. Amint egyedül maradt a házban, hiszitek, ha nem, megjelent a Bagoly-ember, miközben a varangyokkal és békákkal teli kosarat cipelte. Hallotta a sírás- rívást, mert a lány még akkor is sírt, amikor bejött.

- Érted jöttem - mondta -, ahogy az öregúr kívánta.

Azzal betette a kosárba a varangyok és a békák közzé, és magával vitte. A lány kiabált, rúgott és kapálózott, de a kosár fedele szorosan le volt zárva. Bagoly ember elnevette magát és azt mondta:

- Most végre van egy feleségem! Nem leszek többé egyedül, és az emberek nem gondolják, hogy furcsa vagyok.

Így a patak melletti, föld alatti házába vitte.

Aznap este a hisztis lány szomszédjai igencsak elcsodálkoztak, hogy a lány kiáltásai már nem hallatszanak, és azt mondták:

-Mi gyógyíthatta meg a bömbölő lányt? Hogy lehet, hogy csendben van?

A lány nevelőanyja pedig azon tűnődött, hova tűnhetett. De csak az ház öregje tudta, hogy az ő varázsereje miatt úgy történt, ahogyan ő kívánta, és a Bagoly-ember elvitte.

A lány nem volt boldog új otthonában, mert ő amúgy sem lenne egy helyen sem boldog. Ettől kezdve aztán a Bagoly ember otthonában többé nem volt béke.

A Bagoly-ember nagy vadász volt. Minden nap nagy kosárral a karján ment ki vadászni, de feleségét mindig bezárta a házba, mielőtt elment. Mindig nagyon sikeres volt, így minden este visszatért kosárral teli varangyokkal és békákkal, mezei egerekkel és legyekkel. De a felesége egyiket sem ette meg, és az arcába hajította őket:

-Nem fogom megenni a mocskos ételedet! – kiáltozta- Ezek nem megfelelő ételek, a szelíd emberek számára!

Erre aztán Bagolyember nevetve azt mondta:

-Valóban szelíd nép vagytok! Ha- ha- ha! Találnotok kellene egy megfelelőbb nevet; nem vagy te egyáltalán szelíd; vad és gonosz vagy, de én megszelídítelek!

A lány nagyon éhes volt, ahogy a napok egyre csak teltek, mert keveset tudott itt enni, leszámítva azt az ételt, amelyet Bagolyember hazahozott magának. Összeszedett néhány bogyót, de még ezek sem elégítették ki az éhségét. Szóval egy menekülési tervet agyalt ki. Egy nap, amikor Bagoly-ember távol volt, vett egy kis olajat, amelyet a házban talált, és végigdörzsölte az arcán és a haján. Amikor Bagolyember este hazajött, azt mondta:

-Nagyon szép vagy ma este. Mit tettél, hogy ennyire fényes lett a bőröd és a hajad?

-Ezt a csodaszert a tegnap este a fákról szedtem, amikor veled mentem. Ha megengeded, hogy veled menjek , szednék össze még valamennyit, mert lehet, hogy ettől egyre szebb leszek.

A Bagoly ember semmi jó elrontója nem akart lenni, megengedte hát. Sőt ő is szívesen kipróbálta volna, talán, ha szebb lenne még a lány is megszeretné. A lány kiment, összegyűjtötte a fákról a nagy mennyiségű gyantát. Megolvasztotta egy forró tűzhelyen, amíg újra balzsamszerű lett, és könnyen kenhetővé vált.

Aztán azt mondta a Bagolyembernek:

-Csukd be a szemed, hogy meg ne sérüljön, én pedig az arcodat és hajadat gyönyörűvé és fényessé teszem, mint az enyémet.

Bagoly-ember lehunyta a szemét, és a lány hamarosan eltakarta arcát az olvasztott gyantával. Nagyon vastagon rákente és azt mondta:

-Tartsd csukva a szemedet, amíg meg nem szárad, különben elvakíthat.

Bagolyember úgy tett, ahogyan mondta neki, de amikor a gyanta megszáradt, nem tudta kinyitni a szemét, és miközben megpróbálta ledörzsölni, a lány kiosont az ajtón, és visszaszaladt a szüleihez, messze a Nagy Víz mellé.. .

Bagolyember kétségbeesetten, dühösen, amennyire csak tudta lekaparta az arcáról és a szeméről a ragacsos, merev gyantát és amikor újra kinyithatta a szemét, és elég jól látott, kiment az éjszakába a feleségét keresni. És miközben ment, így kiáltott:

- Huuu, huuu, hooool a feleségem?Elvesztettem a feleségemet! Óóóóó, óóóó!

Amikor az emberek meghallották, hogy a Bagolyember óbégatva, huhogva hívja és keresi a feleségét, azt gondolták, hogy megtréfálják. Csalogatni kezdték: "Itt van, itt van."- mondták.De amikor belépett a házukba, az a nő, akit megmutattak neki, nem a felesége volt, hát szomorúan távozott. És az emberek mindannyian nevettek a zavartságán, és azt mondták:

-A Bagolyember minden nap egyre idegenebbé válik az emberektől!

A Bagoly-ember hiába járt házról- házra nem találta a feleségét. Aztán a fákhoz ment, és az ágak között kutatott. Felhúzta a fákat a gyökerüknél fogva, mert arra gondolt, hogy a lány talán alábújt. És belenézett a folyók lazaccsapdáiba, és dühében darabokra rúgta őket. De sehol sem volt a felesége.

Aztán a lány házához ment, ahol a lány bujkált, és így kiáltott:

- Huuu, huuu, hoool van a feleségem? Adjátok ide a feleségemet! Tudom, hogy itt van!

De a lány nevelőanyja nem adta fel a lányt. Erre a Bagolyember annyira dühös lett, hogy elkezdte szétverni a házat a fejük felett, mert a ház öregje távol volt, és senki más nem volt elég erős ahhoz, hogy megállítsa a dühöngő Bagolyembert.

Erre már az asszony csak így kiáltott:

-Állj meg, itt van a feleséged!

És előhozta a lányt a rejtekhelyéről. Amikor Bagolyember meglátta, dühe lecsillapodott és újra boldog volt.

De éppen akkor jött haza a varázserejű öregember. Távolról hallotta a huhogást. Amikor bejött, és meglátta a tetőn és a ház oldalán lévő nagy lyukakat, ahol Bagolyember eltörte a rönköket, nagyon mérges lett, és azt mondta magában:

„Megbüntetem a Bagolyférfit és a lányt is ezért az éjszakai randalírozásért." És eszébe ötlött egy terv.

Azt mondta Bagolyembernek:

-Forró fürdőt kell adnunk neked, hogy megolvadjon a gyanta az arcodon és a hajadon. Csak akkor tudunk megtisztítani, mert ez nem tesz jót neked, és az összes hajat leveszi a fejedről.

Bagolyember pedig örömmel beleegyezett, hiszen szeretett volna végképp megszabadulni a ragacsos kencétől. Megtöltöttek hát egy nagy kéregkádat vízzel, és felmelegítették azzal, hogy az aljára sok vöröses forró követ helyeztek el, az indiánok régi szokása szerint. De az öreg annyi forró követ tett a vízbe, hogy hamarosan szinte forrni kezdett, és amikor Bagolyembert betették a kádba, már- már halálra forrázták, aki hangosan kiabált fájdalmában.

Aztán az öreg így szólt

-Most bosszút állok. Nem fogsz többet bántani. Összetörted a házamat. Ezentúl nem férfi, hanem bagoly leszel, és egyedül fogsz lakni az erdőben kevés baráttal, és mindig békákon, varangyokon és mezei egereken fogsz élni, és az emberek éjjel hallani fognak téged , ahogy a feleségedért kiáltozol, akit soha nem találsz meg.

Azzal a varázserejével bagollyá változtatta és útjára engedte.

Azután az öreg, a lányhoz fordult:

-Te is sokat ártottál nekem, és mindezeket a gondokat rám hoztad. Ezentúl nem lány leszel, hanem halászsas, és mindig sírni fogsz, és sikítasz, mint korábban, de soha nem leszel elégedett.

Azzal a lányt a varázserejével, halászsassá változtatta, és kiküldte az óceánra. Azóta is ott vinyít, és állandóan halászik, mert nagy falánk, soha nem tud eleget enni.

Így történt, hogy Bagolyember és a halászsas attól kezdve nem laktak együtt és nem voltak baráti viszonyban. Messze laknak egymástól: bagoly az erdőhöz és a hegyekhez tart, míg a másik a tengerhez. Bagoly és a halászsas kiáltása még mindig sok helyen hallatszik, az egyik a feleségét keresi, a másik pedig állandóan sír elégedetlenségében.

Csatlakozz hozzánk a Facebookon: Mesebolygó

Hópelyhecskék ölelése
Itt van a tél, fúj a szél

Kapcsolódó bejegyzések

 

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/