Titi Hajnalka: Jézus születése
Valamikor régen, a szent földön messze,
Élt egy kedves leány, éppen Názáretbe:
Párjával Józseffel, igaz szeretetben,
S Isten felé, megingathatatlan hitben.
Az Úr éppen ezért választotta őket,
Tervéhez nem vehetett kételkedőket.
Olyan kevés ember, volt tiszta szívű lélek,
Szeretetre volt szüksége a gyermekének.
Hogy, ha eljön az idő, tudjon tanítani,
Igaz szeretettel utunk igazgatni.
Hogy megértsék végre a hitetlen emberek,
Csak is a szeretet, mi jó úton vezet.
József feltétel nélkül szerette Máriát,
Teljesítette, minden kívánságát.
Pedig az emberek mindenfélét mondtak,
Ám az ő fülei, rosszat nem hallhattak.
Augustus, a császár abban az időben,
Népszámlálást tartott az egész vidéken.
Úgy akarta, menjen mindenki arra a helyre,
Ahol az édesanyja e világra szülte.
Megijedt Mária, a szüléshez közel,
A hosszú útra, ő hogyan induljon el?
De József megadott minden segítséget,
Az Úr akarata ellen nem tehettek.
Mikeás próféta, rég azt jövendölte,
Betlehemben születik Istennek gyermeke,
Kinek angyalok viszik messze a hírét.
Lám nem hagyta Isten magára a népét!
A császár, ki magát már oly nagynak hitte,
Most mégis, eképp lett Istennek eszköze.
Hogy a prófécia valóra válhasson,
Neki kellet ilyen rendelkezést hozzon.
A szent család haladt a hosszú úton tovább,
Szamár vitte nagy részt, a drága szűz anyát.
Mígnem az Úrnak hála, végre megérkeztek,
S első dolguk az volt, hogy szállást kerestek.
Ámde bár kerestek, helyet ők nem kaptak,
A fogadók , szállók mind foglaltak voltak,
S hiába is látták, Mária állapotát,
Senki sem adta át a saját szobáját.
Így mivel az este, nagyon közel látszott,
Egy kicsi istállót József meg is látott,
S arra gondolt, itt majd eltelik az éjjel,
Másnap pedig újra indul kereséssel.
Szorgosan szalmából fekhelyet készített,
Máriának, melyen békén megpihenhet.
S hogy itt az emberek, miért nem segítettek?
Egy jóságos lélek, nem érthette őket.
Úgy is tett Mária, lepihent hát itten,
Tudta, hogy baj nem lesz, megsegíti Isten!
S mire az éjszaka elmúlhatott volna
Rendben megszületett, bűnünk Megváltója.
Ez volt, és így lészen Isten akarata,
Hisz a nehézségben magára nem hagyta,
Még ekkor sem őket. Egészségük óvta,
Hogy ma megtörténjen, e gyönyörű csoda.
Mária elaludt, a drága gyermekkel,
József térdre borult, s imádkozott hittel:
- "Istenem, nézz kérlek le e kis családra,
Tekints gyermekedre, s szerető anyjára!"
Egy kis idő múltán angyalok érkeztek,
A kisgyermek körül vígan énekeltek:
"Emberhez Isten, ma olyan közel került,
Hisz egy földi ember, neki gyermeket szült!"
A felcsendült dalra, ott abban a percben,
A szent szülők szíve vert egyre hevesebben,
Aztán újra mély csend, béke szállt az éjre.
Az Úr velük. Nem volt szükség egyéb segítségre.
Efráta mezején pásztorok tanyáztak,
Szívükben nem volt más: sötétség és bánat.
Bűneiknek sora mind, egyre gyarapodott,
Sóvárogva lelkük, megváltóra vágyott.
Úgy hitték Isten, már rég elfordult tőlük,
Sokasodott bűnük, fogyatkozott hitük.
Imádságuk vélték, mintha fel sem jutna...
Pedig a jó Isten, mindet meghallgatta!
Urunk nagyon jól ismerte már őket,
Ezért tett eleget minden kérésüknek.
Világosságot gyújtott szíveikben,
S megerősítette őket igaz hitben.
Hozzájuk küldte el elsőként angyalát,
Aki mögött az ég, végig világosság.
A pásztorok nézték: félve, megrettenve.
Attól tartottak, hogy Isten ítélete!
Ám az angyal jóságos mosollyal így felelt:
- Ne féljetek, tudom idő nagyon sok telt,
S úgy érzitek Isten elfordult tőletek...
De én örömhírt hozhattam tinéktek!
Hatalmas az Úr szeretete felétek,
Bűneitek megváltóját, elhozta most néktek!
Nem ítél, megbocsát, meg akar menteni,
Népét ő feltétel nélkül így szereti!
Nem féltek már tovább, hitük újra éledt,
Az ő szíveikben világosság ébredt.
Hisz Isten velük van, mindezt szentül hitték,
Ember és Isten közt, újra van békesség!
Megnyílt akkor a menny, s angyalok serege,
Az Urat dalban velük, mind dicsőítette.
Aztán az angyalok távolodni kezdtek,
Maguk után hagyva, sötétet és csendet.
Istenre bízván ott a nyájnak sorsát,
Az angyalt követve indultak hát tovább,
Üdvözölni együtt a drága újszülöttet.
S hogy ezt véghez vigyék, Betlehembe mentek.
Hogy hol is született szeretett királyuk,
Mikor megérkeztek szavuk, is elállott!
Könnyekkel telt mindjárt, meg ott mindkét szemük,
Hogy a szent szülőknek csak itten volt helyük!
Koszos istállóban, ily zord körülményben,
Ámde a családon nem látszott gyötrelem.
Csak a szeretet és boldogság , mi elég.
Isten itt velük volt. Nem volt másra szükség.
Könnyeket hullatva borultak a földre,
A jászolban fekvő gyermeknek elébe.
Szívükben szeretet, boldogság és béke.
Új keletű remény, mi életük fénye.
S bár ő épp olyan volt, mint a többi gyermek,
Ám a születése, az mindent jelentett,
Minden eddiginél: Isten szeretetét,
Mert elküldte hozzánk egyetlen gyermekét.
Vitték a pásztorok mindenfelé a jó hírt,
Ámde nagyon sokan, szavukat sem hitték.
Ezek az emberek sötétben maradtak,
Míg az Őt hívőkben, világosság gyulladt.
Az életben mindenkinek választani kell egyszer,
Követi- e Jézust igaz szeretettel,
Vagy egyedül járja az életben útját,
S nem találja soha lelkének támaszát.
Ám ki őt követi, jó és igaz, szabad,
A nehéz időkben, mindig erős marad!
Köréje a földön kis mennyország épül,
És soha nem marad többé támasz nélkül.
Mert a mennyországunk ott van a szívünkben,
Ahol a szeretet és a békénk pihen.
Nem kell a békéhez a túlvilágra menni,
Ha tudsz itt a földön jóra törekedni.