Volt egyszer egy molnár, aki halálakor, a három fiára hagyott egy malmot, egy szamarat és egy macskát. A testvérek maguk osztották fel az örökséget, nem mentek bíróság elé: attól tartottak, hogy a kapzsi bírák elveszik azt a kevés örökségüket is, ami maradt. A legidősebb a malmot, a középső a szamarat, a legkisebb pedig egy macskát kapott.
A kicsi attól kezdve egyebet sem tett, csak bánkódott, vigasztalhatatlan volt, amiért ilyen nyomorúságos örökséget kapott.
- Jó a testvéreimnek – mondta. - Együtt fognak élni, becsületesen megkeresik a kenyerüket. És én? Egyem meg a macskát, és varrjak mellényt a bőréből? És aztán? Utána éhen halok?
A macska hallotta ezeket a szavakat, de nem mutatta ki, hanem megszólalt:
- Hagyd abba a kesergést! Adj egy táskát, és rendelj nekem egy pár csizmát, hogy könnyebb legyen az erdőn-mezőn való járás, és meg fogod látni, hogy nem is jártál olyan rosszul az örökségeddel!
Újdonsült gazdája mindent úgy csinált, ahogy a macska parancsolta. És amint a macska mindent megkapott, amire szüksége volt, gyorsan felhúzta a csizmáját, a vállára dobta a táskát, és elment a legközelebbi erdőbe.
A macska a nyúlkáposztából ravasz csapdát készített, ő pedig a füvön elnyúlva, halottnak tetette magát, így várt a zsákmányra. Nem kellett sokat várnia: valami buta, fiatal nyúl hamar a zsákba ugrott. A macska gondolkodás nélkül összehúzta a zsák száját, és a királyi palotába indult. Amikor a macskát bevitték a király elé, tiszteletteljesen meghajolt, és így szólt:
- Hódolatom Felség! Ajándékot hoztam, de Carabas márki erdejéből (ezt a nevet ő találta ki gazdájának). A gazdám azt mondta, hogy hódolata jeléül, adjam át ezt a szerény ajándékot.- azzal kinyitotta a zsák száját és odaadta a pórul járt nyulat.
- Köszönd meg gazdádnak a nevemben– válaszolta a király –, és mondd meg neki, hogy nagy örömet szerzett nekem.
Néhány nappal később a macska kiment a mezőre, és ismét kiállította a csapdáját. Ezúttal két kövér fogolyt fogott. Gyorsan összehúzta a zsák szájátt, majd amiképpen az előző alkalommal, most is a királyhoz vitte. A király örömmel fogadta az ajándékot, sőt elrendelte, hogy jutalmazzák meg a macskát.
Attól kezdve a macska olykor-olykor, vadat hozott a királynak, mintha vadászaton ölte volna meg a gazdája.
Egy nap a macska meghallotta, hogy a király a lányával, a gyönyörű hercegnővel együtt, kocsikázni készül a folyóparton. A furfangos macska azonnal a gazdájához sietett.
- Gazdám, ha megfogadod a tanácsomat - mondta a macska - a boldogság máris a kezedben van. Csak annyit kell tenned, hogy menj ússz eget a folyóba, azon a helyen, ahol megmutatom. A többit bízd rám. A gazdi engedelmesen megtett mindent, amit a macska tanácsolt, bár egyáltalán nem értette, mire való ez az egész.
Mindeközben, a királyi hintó kihajtott a folyó partjára. A macska sebesen a hintóhoz rohant, és felkiáltott:
- Ide ide! Gyorsan! Segítség! Carabas márki fuldoklik!
A király meghallotta a kiáltásokat, és kinyitotta a hintó ajtaját. Azonnal felismerte a macskát, aki oly gyakran hozott neki ajándékot, és sebesen küldte is a szolgáit, hogy mentsék meg de Carabas márkit. Miközben a szegény márkit kihúzták a folyóból, a macska azt mondta a királynak, hogy fürdés közben ellopták a gazdája ruháit a tolvajok. (Sőt, a ravasz egy nagy kő alá rejtette a tulajdonos szegényes ruháját).
A király azonnal elrendelte, hogy a királyi ruhatár egyik legszebb ruháját hozzák oda de Carabas márkinak. Minden a legjobban alakult. A király nagy szeretettel bánt a molnár fiával, sőt meghívta, hogy üljön be a hintóba és vegyen részt a sétában. A királylánynak nagyon megtetszett a fiú, ez a díszes királyi ruha elbűvölően állt neki. A macska örült, hogy minden úgy megy, ahogyan eltervezte, vidáman szaladt a hintó elé. Útközben parasztokat látott füvet nyírni a réten.
- Kié ez a rét?- kérdezte tőlük.
- Egy szörnyű ogre a gazdája, aki a kastélyban lakik - válaszolták a kaszálók.
- A király épp erre tart - kiáltott fel a macska -, ha nem mondjátok, hogy ez a rét de Carabas márkié, mindannyian halál fiai vagytok!
Épp akkor hajtott fel a királyi hintó. A király az ablakon kinézve meg is kérdezte, kié ez a rét.
- Carabas márkié! - felelték egyszerre a kaszások, akik megijedtek a macska fenyegetésétől. A molnár fia nem hitt a fülének. A király azonban nayon örült, és így szólt:
- Kedves márki! Csodás réted van!
Eközben a macska egyre messzebbre futott, míg meg nem látta a szántóföldön dolgozó kaszásokat.
- Kié ez a mező? - kérdezte.
- Egy kegyetlen szörnyé.
- Most jön ide a király, - kiáltotta újra a macska -, és ha nem mondjátok, hogy ez a mező de Carabas márkié, akkor halál fiai vagytok!
Egy perccel később a király odahajtott az aratókhoz, és megkérdezte, kinek a földjét aratják?
– Carabas márki mezői – hangzott a válasz.
A király örömében összecsapta a kezét, és így szólt:
- Kedves márki! Csodálatos mezőid vannak!
A macska pedig tovább szaladt a hintó előtt, és azt mondta mindenkinek, akivel csak találkozott, hogy ugyanazt mondják: "Ez de Carabas márki háza, ez a Carabas márki malma, ez a márki kertje..."
És végül a macska egy gyönyörű kastély kapujához futott, ahol egy nagyon gazdag és szörnyű ogre élt, ugyanaz, akinek az összes földje volt, amelyen a királyi hintó áthaladt.
A macska előre mindent megtudott erről az óriásról. Különleges képessége az volt, hogy különféle állatokká változhatott - elefánttá, oroszlánná, egérré ...
A macska odament a kastélyhoz, és kérte, hogy engedjék el a gazdához.
Az ogre, a tőle telhető udvariassággal fogadta a macskát: elvégre még soha nem látott macskát csizmában sétálni, sőt emberi hangon beszélni sem.
- Azt mondták nekem - dorombolta a macska -, hogy bármilyen állattá változhatsz. Nos, mondjuk egy oroszlánná vagy elefánttá, át tudsz változni?
- Még szép! - nevetett az ogre. - És, hogy ezt bebizonyítsam neked, azonnal oroszlán leszek. Nézd!
A macska annyira megijedt, amikor meglátta maga előtt az oroszlánt, hogy egy szempillantás alatt felmászott a a szekrény tetejére, közvetlenül a lefolyócső mentén. Bizony ez nemcsak nehéz volt, de még veszélyes is, mert csizmában nem olyan könnyű sima csempén járni. Csak akkor nyugodott meg, amikor az óriás újra felvette a korábbi alakját. Akkor leszállt a szekrény tetejéről, és bevallotta az ogrének, hogy majdnem meghalt a félelemtől.
- De azt még így sem tudom elhinni, hogy a legkisebb állattá is át tudsz változni: például patkányká vagy egérré. Be kell vallanom, hogy ezt eléggé lehetetlennek tartom.
- Pedig így van! Szerinted ez lehetetlen? - üvöltötte az óriás. - Akkor csak nézz ide!
Abban a pillanatban az óriás egy nagyon kicsi egérré változott. Gyorsan végigszaladt a padlón. De akkor a macska, mit is tehetett volna, hiszen egér volt, nekirontott, elkapta és megette.
Eközben a király egy gyönyörű kastély mellett haladt el, és mindenképpen meg akarta tudni, kié ez a hihetetlen szép építmény.
A macska meghallotta a kocsikerekek nyikorgását a közeli hídon, és kiszaladt a király elé.
- Üdvözöljük de Carabas márki kastélyában, felség! - mondta.
– Ez a kastély is a tied, márki úr?! - kiáltott fel a király.- Nehéz ennél szebbet elképzelni. Ez egy csodás palota! Belül pedig valószínűleg még jobb, és ha nem bánod, azonnal bemegyünk és meg is nézzük.
A király előre sietett. A márki kezet nyújtott a szép királykisasszonynak.
- Mindhárman beléptek a pompás terembe, ahol már az asztal pompásan meg volt terítve, hiszen aznapra az ogre vendégeket várt, akik nem mertek eljönni, mert megtudták, hogy a király a kastélyban van.
A királyt annyira lenyűgözték Carabas márki erényei és gazdagsága, hogy miután több serleget is kiürített, így szólt:
- Ez az, Monsieur Marquis. Már csak rajtad múlik, hogy feleségül veszed-e a lányomat vagy sem.
A márki jobban örült ezeknek a szavaknak, mint a váratlan gazdagságnak. Megköszönte a királynak a nagy megtiszteltetést, és természetesen beleegyezett, hogy feleségül veszi a világ legszebb hercegnőjét.
Már az nap nagy lakodalmat csaptak.
Ezt követően Csizmás kandúr nagyon fontos úriember lett, és meg kell mondjam már csak szórakozásból fogott egereket.
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/
