Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királylány, akinek egész életében a szülei, bár mindent megadtak a világon, de barátkozni nem engedték más gyerekekkel, mindig attól féltek, nehogy elkapjon tőlük valami betegséget, vagy megsérüljön a közös játék közben.
Így aztán egyedül teltek a napjai, még gyerekeket sem láthatott egész gyermekkorában. Egy napon aztán a szobája ablakába repült egy apró tündérlány, soha jobb helyre nem is tévedhetett volna! Mindjárt összebarátkoztak, s attól kezdve, nem volt többé magányos a kicsi királylány.
- Nekem, ha gyerekeim lesznek, egy egész gyerekvárost fogok építeni, ahol egész nap együtt játszhatnak a gyerekek! Mókás szerkezeteket fogok bele tervezni, a legkülönfélébb játéklehetőségekkel! Óriás babot vetek, hogy legyen miről lecsúszni!
A varázslót megbízom, hogy tervezzen egy örökforgót, amire felülhetünk! Lehetne céllövölde, kisvonat és....
- Ez mind nagyon szép, hercegnő! – vágott a szavába Panna, a tündér- de már nagylány lettél, azt beszélik király apád férjhez akar adni. Szerinted bepótolhatod a gyerekkorodat?
- Szerintem a felnőtteknek is joguk van játszani! Miért nem játszhatnának a gyerekeikkel? Majd én is ezt teszem! A szüleim megtervezték az egész életemet, de most már nem hagyom! A véleményemet is kiszemelték már. Milyen királylány lennék, ha nem küzdenének meg a kegyeimért? Segítened kell nekem!
- Mire gondoltál, hercegnő?
- Te tündér vagy, nem ismersz sárkányokat?
- Egyet ismerek ugyan, de ő a jó barátom, nem akarom megöletni!
- Nem is kell!- felelte Emilia hercegnő. Eléd, ha csak eljátsszuk az elrablásomat! A lovagok bátorsága így is kiderül! A gyávája úgy elmenekül, hogy a lába sem éri a földet!
- Ez nagyon ügyes ötlet, királylány! Hát akkor megyek és beszélek az én kedvenc sárkányommal!
Sietve repült el az erdőn túl, a hegyek közé, hogy megkeresse a világ legbarátságosabb teremtményét Tibi sárkányt.
- Szia kis tündérem! Mi szél hozott erre a durva vidékre?- fogadta örömmel Pannát.
- A segítségedre lenne szüksége egy kedves barátnőmnek, segítesz nekünk?
- Hát, hogy is mondhatnék nemet? A te barátod, az én barátom is.
Így aztán megbeszélték, hogy Tibi sárkány nagy dérrel- dúrral megérkezik a palotába és elrabolja a hercegnőt. Azután pedig elhozza tündérrétre, hogy a tündérek vigyázzanak rá mindaddig, amíg meg nem érkezik a bátor megmentő.
Úgy is lett.
A hatalmas sárkány nem kis ijedelmet okozott a palotában, a királynő majdnem halálra rémült. Hát hiába óvták, védték szemük fényét? A varázsló is megjelent, próbált mindenféle hókuszpókot bevetni ellene, de sikertelenül. A király majdnem le is fejeztette dühében:
- Haszontalan kuruzsló!- kiáltotta – Hát ennyi a tudományod? Hogy lehet, hogy eddig
megtűrtelek az otthonomban? Tűnj el a szemem elől, vagy itt helyben lefejeztetlek!
Szegény varázsló, olyan gyorsan távozott, hogy az ember azt hitte, biztosan megfiatalodott,
olyan jól futott!
Mindez idő alatt a királylány nagyon megszerette elrablóját, aki bár néha olyan ijesztően
tudott nézni, igazából egy angyal természetű nagy mamlasz teremtmény volt.
Legszívesebben házikedvencnek fogadta volna:
- Ha egyszer királynő leszek, én hozom a szabályokat és akkor hozzám költözhetsz a palotába!- ígérte meg Tibi sárkánynak.
Tibi sárkány nagyon örült, hiszen soha nem lakott még királyi palotában!
- Annak nagyon örülnék, királylány! De az emberek, mit szólnak majd hozzá? Most azt hiszik, hogy gonosz vagyok- sütötte le a fejét.
- Majd azt mondom, hogy megszelídítettelek.
- Mit jelent megszelídíteni?
- Hát, amikor egy vadállatot megtanítunk kedvesnek lenni.
Megérkezett panna, a tündérlány. Híreket hozott a palotából:
- Képzeld királylány! Több száz lovag jelentkezett a megmentésedre, de amikor megtudták, hogy egy igazi sárkányt kellene legyőzzenek ahhoz, hogy megmentsenek, egymás után adták fel a dolgot! Bár a királynak előadták, hogy hogy elindulnak utánad, a palotából kiérve, úgy futottak haza, ahogy csak tudtak. A vőlegényed volt az első!
- Nem baj!- felelte a királylány- Úgysem szerettem volna hozzá menni! Így legalább megszabadultam tőle! A szüleim pedig végre megtanulhatják, semmit sem ér a beteges féltés! A baj, ha akar úgyis jön! Nagyon jó lecke ez nekik!
- A királynőmnek meséltem rólad, a gyermekkorodról, és nagyon sajnálja, hogy soha nem játszhattál még gyerekekkel. Az ő engedélyével elvinnélek valahova, ahol egy napra újra gyermek lehetsz! Fantasztikusan fogod érezni magad!
A hercegnő kíváncsian nézett Pannára és mosolygott:
- Egy meglepetés?
- Ó igen hercegnőm, ez most egy igazi meglepetés lesz. Hunyd be a szemed!
Amikor kinyitotta a szemét, még maga sem hitte, de újból kislánnyá változott. Panna sem volt apró tündérlány, életnagyságú leányka lett ő is. A hely, ahova csöppentek, nem volt más, mint egy igazi vidámpark! Volt itt minden, amiről csak gyermek álmodhatott! Emilia izgatottságában, azt sem tudta melyikkel kezdje. Még szerencse, hogy egy teljes napjuk
volt, hogy kipróbálják a játékszereket! Arra gondolt, ez épp olyan, amilyet ő már megálmodott. Ha férjhez megy, ő lesz a királynő és azt tesz, amit csak akar!
- Majd meglátod Panna, Meseországban is megépítjük a magunk vidámparkját.
Panna nagyon örült a kis királylány boldogságának.
Mindez idő alatt, a királyi palotában eluralkodott a gyászos hangulat. A király hiába várta a lovagoktól a jó hírt, semmi sem történt. A királynő már sírni nem tudott, hiszen könnye sem maradt.
- Királyuram!- szólalt meg a bolond- Oly rég próbállak meggyőzni, engedj engem, én hazahozom a hercegnőnket! Azt beszélik, a lovagok nem törődnek a lányod
megmentésével. Nekem nincsen lovam, sem páncélom, vagyonom meg kiváltképp. De van szívem és szeretem Emilia hercegnőt. Az életemet is odaadnám érte!
- Jaj, te bolond! Mit szólna a világ, hogy egy magadfajtához adom a lányomat?
- Talán nem kellene annyit a mások véleményével foglalkozzon felséged! Az igazi nemesség a szívben lakozik, hiába pénz és hatalom, ha maga az ember semmit sem ér!
A király elgondolkodott, végül is mit veszíthet? Talán valóban nem kellene törődni mások véleményével. Így aztán adott neki lovat, páncélt s kardot, s megáldotta a bolondot, szavát adva, hogy ha megmenti a lányát feleségül adja hozzá. Nem is kellett Jancsi bolondnak egyéb.
Lelkesen indult útnak, abban biztos volt, hogy ő nem futamodik meg, az élete árán is megmenti a királylányt. Hosszú napok után érkezett meg a Sárkányok völgyébe, ahol Tibi sárkány mindjárt észre is vette. Nem csoda, hiszen akkorát kiáltott, csak úgy zengett bele, az egész hegyvidék!
- Gonosz sárkány gyere elő, mutasd magad!
Hát Tibi jött is, nem félt. Gondolta eljátszik egy kicsit vele, aztán meg eljátssza a sárkány halálát.Végül is bátor ez a lovag, ha eddig eljött a királylányért. Már amúgy sem nagyon hittek benne, hogy valaki jönni fog.
- Talán nem szereted az életed? – kiáltotta vissza Tibi sárkány.
- Inkább neked van okod félni!- felelt bátran Jancsi.
Megkezdődött a küzdelem. A bátor kis bolond hadonászott, ahogyan csak tőle tellett. Tibi pedig igen jól játszotta a szerepét! Amikor Jancsi megkarcolta a hasát, feljajdult és óbégatva bújt el egy sötét barlangba. Valami csoda történhetett, vagy varázslatféle, mert egy csodaszép réten találta magát, ami nem volt más, mint a tündérek birodalma. Panna sietett üdvözölni őt:
- Isten hozott bátor lovag! Megmentetted a hercegnőt, te lettél Meseország legnagyobb
hőse!
Azzal Emilia is előjött, de amikor megismerte, még a lélegzete is elállt:
- Jancsi bolond? – dobbant nagyot a szíve. Még sosem látta a bolondot jelmez nélkül. De most, hogy felismerte, nagy örömöt érzett.
- Úgy ám hercegnő! Egy nyugodt éjszakám sem volt, mióta kegyedet elrabolta a sárkány.
De sajnos Atyád, csak most adott engedélyt, hogy megmentselek.
- Az életedet áldoztad volna értem?- nézett rá meglepetten Emilia.
- Felséged nélkül, úgysem lett volna életem.- felelte Jancsi és mélyen meghajolt.
Emilia fülig piros lett. Tetszettek a bolond szavai, és ő sem bánta, hogy nem valami piperkőc
mentette meg! Jancsi mindig is törődött vele, ha szomorú volt, addig bohóckodott, míg fel nem vidította. Boldogságot érzett. Lehet, hogy szereti?
- Hát, ha megmentettél- mosolygott Emilia- feleségül is kell venned.
- Engedelmével hercegnőm- hajolt meg ismét előtte Jancsi.
- Hát akkor menjünk haza! Ne szenvedjenek tovább a szüleim!
Azzal elindultak. Amikor a király meglátta őket, nem is érdekelte, mit fognak szólni az emberek. Csak az érdekelte, hogy a kicsi lánya él! Ölelték, csókolták egyetlen gyermeküket! Világra szóló lakodalmat csaptak, és boldogan éltek, attól a naptól kezdődően.
Emilia azonban még párszor megkérte Jancsit öltözzön be s bohóckodjon kicsit, mert annyira mókás volt. Ilyenkor nagyokat nevettek, s hát aki nevet az igazán boldog!
S amikor végre ők uralkodtak a birodalomban, egy csodás vidámparkot építtettek, ahol ott játszhatott szegény és gazdag gyerek kedvére! De nem csak gyerek, hanem felnőtt is: anyukák, apukák, sőt játékos koboldok, tündérek egyaránt. A varázsló is végre visszanyerte az önbizalmát, hiszen örökforgót varázsolt, és mindenféle mókás szerkezetet, amiért az emberek nem győzték dicsérni.Tibi sárkány beköltözött a palotába, s ő lett a királynő első rangú házi kedvence. S bár lehet, hogy még soha nem történt olyan, hogy egy udvari bolondból legyen király, mégis azt mondom, boldogabb időszak soha nem volt Meseország történetében.