A csillagtallérok ( saját feldolgozás)

Kép: pngtree.com

Titi Hajnalka: A csillagtallérok ( Grimm mese nyomán)

Valamikor réges régen,

Élt egy kislány szegénységben.

Nem volt neki apja, anyja,

Senkije, ki befogadja.

De volt egy kis házacskája,

Szalmabélelt ágyacskája,

Pár szakadt, régi ruhája,

S egy cipó a tarisznyába,

Amit már két napja kapott,

De még bele sem harapott...

Egy jó szívű néni adta,

S bár nehezen, de elfogadta.

Közeledett a karácsony,

Levél nem volt már a fákon,

Tudta, ha semmit nem próbál meg,

A tavaszt sem érheti meg.

Hisz már nem volt tüzifája,

Üresen állt a kamrája.

Körül vette a szegénység,

Ám hitét nem szegte kétség.

Így indult hát igaz hitben,

Tudta: megsegíti Isten.

S amint haladt át a réten,

Egy apó jött vele szemben,

Gyenge hangján, könyörögve,

Kezét nyújtva így kérlelte:

- Kislány, kérlek, segíts rajtam!

Kész csoda, hogy meg nem haltam,

Már két hete, hogy nem ettem,

Kérlek adj valamit ennem!

A kislánynak jó szíve volt,

Magára hát nem is gondolt,

Elővette a kenyeret,

S átnyújtotta az öregnek:

- Áldjon meg az Isten, lányom,

Minden jóval, azt kívánom!

Így köszönte meg az öreg,

S vén szemébe könnyek gyűltek.

A kisleány tovább indult,

S máris egy gyermekbe botolt.

Aki ott sírt keservesen,

Sapka nélkül a hidegben.

- Most lopták el a sapkámat,

A füleim nagyon fáznak.

Mi lesz így én velem télen?

A tavaszt tán meg sem érem!

A kislánynak jó szíve volt,

Magára hát nem is gondolt,

Mit tehetett? Úgy gondolta,

A sapkáját odaadja:

- Ne sírj kicsi, én adok neked,

Nem fázhat meg már a fejed,

Húzd mélyen a homlokodra,

Nem lesz gondod szélre, hóra!

Már sem kenyere, sem sapkája,

Így indult tovább útjára.

Nem messze az utcavégen,

Egy fiú kucorgott éppen.

Nem volt rajta egy szál ruha,

Hát kabátját adta oda.

Ezután ért az erdőbe,

Az alkony is utolérte.

S nem messze egy bokor alatt,

Egy lányka remeg, mindjárt megfagy!

- Csak egy inget adj énnekem,

Nincsen hol felmelegednem.

Kérlelte őt egyre inkább,

De hát az utolsó ruhát?

"Sötét van , már nem lát senki."

Gondolta. Hát adott neki.

Így állt ott csak, semmi nélkül,

De lelkében hite végül,

Fohászkodásra ihlette

Míg a csillagokat nézte.

Arra gondolt, olyan szépek,

Mintha tallérok lennének,

S azt kívánta: képzelete,

Bárcsak valóságos lenne!

Egy pillanat, s a csillagok,

Mint az eső, mind lehullott,

Ám mire a földre értek,

Tallérokká teremtődtek.

Még egy szép gyolcs ing is hullott,

Mit mindjárt magára húzott.

Jó az Isten akarata:

Akadt rája pénz és ruha.

A leányka örvendezett,

Még a lelke is nevetett:

- Az Istenem megsegített,

Hálát adok érte Neked!

A sok- sok pénzt összeszedte,

S boldogan élt attól kezdve.

Ámde azt sosem feledte,

Hogy hálát adjon minden este,

Mindenért mi megadatott,

S a sok tallér csak gyarapodott!


Csatlakozz hozzánk a Facebook: Mesebolygó

Kitalálós kifestő
A rút fenyőfa és a jólnevelt bagoly

Kapcsolódó bejegyzések

 

By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/