Valamikor réges- régen,
Élt egy szegény öregember.
Túl volt ő már száz éven is,
De vidáman ébredt reggel!
Úgy szerette az életet,
Nem is vágyott soha másra:
Csak arra, hogy még egy napon
A napfelkeltét meglássa.
Szívében nem volt gyűlölet,
Még akkor sem, ha bántották.
Csak a szépnek hagyott helyet,
Tudta a hosszú élet titkát!
Nem hagyta, hogy megmérgezzék,
Rossz gondolatok a lelkét.
Még a nehéz dolgokban is
Felfedezte mi a szépség!
Egy valamit azonban itt,
Mégsem tudott megszeretni:
Mégpedig azt, hogy e helyről,
Egy napon majd el kell menni...
Hej pedig már, az a vén test,
Napról napra egyre gyengébb!
A vállán az évek súlya
Óráit nehezítették!
De ő ezt is méltán tűrte,
S csodálta a virágokat.
Mézzel megkent öreg kezén
Etette a pillangókat.
Vacsorára kisállatok
Sorakoztak otthonába,
Hogy a szegény öreg ember,
Abrakkal őket kínálja.
Az nap éppen rőzsét gyűjtött,
Éjszakára. Szegény pára!
De mielőtt haza vitte,
Egy uraság állt útjába.
Csúfolódott, kinevette:
- Fogad sincs már, te vén törpe!
S az öreg lehajtott fejjel,
Félre állt, hogy elengedje.
De az úrnak ez nem volt elég,
A rőzsét mind elvetette.
Így aztán szegény öregnek
Oda lett a tüzelője.
Nem volt dühös, túl volt ő már,
Ki tudja hány ilyen napon!
Megtanulta, hogy a bánat,
Nem segíthet semmi bajon!
Hanem inkább újat gyűjtött,
S alig szedett néhány szálat.
Nem volt épp szerencse napja:
Útját állta a Halálnak.
A nagybetűs Halál éppen,
Kaszáját frissen élezve,
Határozott tekintettel
Az úton jött vele szembe.
Kérdi az öreget mindjárt,
Nem- e ő az öreg János?
Mert ha igen, mennie kell,
A túlvilágra itt már most!
Nyel az öreg egy jó nagyot,
Most sem vágyott vele menni.
S azt mondta, hogy épp most látta,
Pandúrokkal arra menni!
A Halál sem kételkedett,
Elhitte az minden szavát,
A gazdag úr után eredt,
S ott használta a kaszáját.
Még a nevét sem kérdezte,
Elvitte az uraságot.
A gonosz meg már akkor nap,
Meglátta a túlvilágot!
Szenvedi a pokol tüzét,
Mert sok volt a földi bűne!
Míg ott fent az öreg János,
A napfelkeltét újra nézte!
Szívében nem volt gyűlölet,
Még akkor sem, ha bántották.
Csak a szépnek hagyott helyet,
Tudta a hosszú élet titkát!
Úgy szerette a világot,
Nem is vágyott soha másra.
Csak arra, hogy még egy napon
A napfelkeltét meglássa...
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/
