Mindenki macimamája

Titi Hajnalka: Mindenki macimamája 

 Volt egyszer, hol nem volt, egy varázslatos erdő mélyén, ahol a fák zöld lombjai összeértek az ég felé nyújtózva, és a patak tiszta vizében ezüstös halak ugráltak. Ebben az erdőben élt egy kedves macilány, akinek neve Édimézi volt. Édimézi mindig vidám volt, és a legszebb virágok között járkált, míg csak meg nem találta az igazit, akitől aztán sosem akart többé elszakadni.

A kedves macilány boldogságban élt a párjával, akihez oly mély szeretettel kötődött. De a szívüket szomorúság árnyékolta be, mert hiába vágytak rá nagyon, nem jött közéjük kis mackócska, aki örökös boldogságot hozott volna az otthonukba. Emiatt egy nap a párja, elhagyta őt.  Édimézi szíve összetört a bútól és a magánytól, és teljes szomorúságba burkolózott. Félt attól, hogy egész életében nem lesz senkije sem, és az idő múlásával egyre magányosabban él majd az erdő mélyén.

Napokon át csend honolt körülötte, és csak a szél susogása hallatszott az ágak között. Ám egy szép napon, mikor már majdnem letörte a reménytelenség, rábukkant valamire a fák alatt. Egy árva fehéroroszlánka volt, aki keservesen sírt az anyukája lelőtt teste mellett. Azonnal a szívébe zárta a kis oroszlánt, és gondoskodni kezdett róla, mintha saját csemetéje lenne. El is nevezte Hóleónak.

Nemsokára újabb társ csatlakozott hozzájuk. Egy eltévedt nyuszit talált a málnabokorban, aki egyedül bolyongott az erdőben. Hiába keresték a szüleit, nem találtak rájuk, így a macilány örökbe fogadta, és gondoskodott róla, mintha a sajátja lenne. A nyuszi a Tapsi nevet kapta, mert olyan különleges fülei voltak, hogy úgy tapsolt vele, mintha csak a kezei lennének!

- Mi ez a hang?- csodálkozott Édimézi, amikor egy nap, erdei sétájuk után, a barlang felé haladtak az erdőn át.

- Az a patak!- kiáltott fel örömmel a kis fehéroroszlán.

Ahogy közelebb értek, a patak partján egy kis teknős ült, aki szomorúan nézett maga elé. Édimézi odalépett hozzá.

- Miben segíthetünk neked, kis barátunk?- kérdezte mosolyogva.

A teknős meglepve emelte fel fejét. 

- Nem találom az anyukámat, és egyedül vagyok már egy jó ideje, - sírt tovább.

Édimézi és a kis család rögtön megértette, hogy segíteniük kell a kis teknősnek.

 - Hogy is hívnak téged, kis teknős?- kérdezte Hóleó, miközben a patak partján ballagtak.

- Teki a nevem- felelte a kis teknős szerényen.

- Teki, melyik irányból érkeztél?- kérdezte Tapsi.

Teki körbe pillantott, majd bizonytalanul mutatott egy irányba.

- Azt hiszem arról.

- Akkor ne húzzuk az időt, induljunk arra!- döntött Édimézi, és együttesen indultak, hogy megkeressék a kicsi teknős anyukáját. Egy idő után édes illat lengte be az orrukat, s a virágok csodás színekben pompáztak körülöttük. A madarak dalolása és a fák susogása összeolvadt egy csodálatos harmóniában.

 Tekinek egyre ismerősebb lett a táj. Mindjárt felvillantotta mosolyát, mikor felismerte a köveket, a virágokat és a tisztást, amelyek az ő otthonához vezettek. Teki anyukája észveszejttve rohant elé örömében, amikor meglátta elveszett kicsinyét, már amennyire egy teknős rohanni tud. Összeölelkeztek. Teki anyukája könnyes szemmel mondott köszönetet Édimézinek és kis családjának.

- Köszönöm nektek, hogy hazahoztátok az én kicsikémet! Soha nem felejtem el ezt a nagylelkűséget.

Édimézi szerényen mosolygott, és búcsúzóul megsimogatta a kis teknős fejét:

- A szeretet mindig útmutató lesz az erdőben, Teki. Bármikor szükséged lenne rá, tudni fogod, hogy ránk számíthatsz.

 Édimézi és két fogadott gyermeke, búcsú után tovább indult az erdő mélyére, ahol új kalandok vártak rájuk, és ahol gondoskodást és szeretetet oszthattak meg mindazokkal, akiknek szükségük volt rá. A kis család hamarosan kiegészült további állatokkal, akiknek szintén nem volt otthonuk vagy családjuk. Édimézi gondozott kismadarakat, mezei egereket, elárvult őzikéket és megázott pillangókat is. A kedves maci szeretete mindent áthatott, és sosem érezte magát többé egyedül. Ideje sem maradt többé sajnálni magát!

Az erdőben gyakran csendes esték köszöntöttek rájuk, amikor a csillagok gyönyörű békességben ragyogtak az égen, ilyenkor Édimézi meséket szőtt a kis családjának a tábortűz mellett, amiket bele is írt a csodálatos macimesekönyvébe.  Bájos párbeszédek születtek, és szívmelengető történetek elevenedtek meg a mesés erdő mélyén, a tábortűz mellett, esténként.

Ahogy az idő telt, Édimézi lett mindenki macimamája. Arcának mosolya, szívének melegsége olyan volt, mint a nap sugarai, melyek felmelegítették mindazok szívét, akiknek a legnagyobb szükségük volt rá és mindig , mindenki jószívvel látott vendég volt a házánál. 

Végül, ahogy az idő múlt, Édimézi öreganyóvá vált. De a mesés erdő nem hagyta magára, hiszen rengeteg kisunoka látogatta meg nap mint nap, és boldogságot hozott az ő szívébe. Mindenki macimamájának élete mindig teljes, boldog és elégedett volt, soha nem volt magányos és jóságát mindig szásszorosan kapta vissza.

Egyik este sok kisunoka vette őt körbe a tábortűznél. A lángok táncoltak az éjszakában, miközben a szél halkan ringatta őket. Édimézi hálás szívvel nézte az őt körülvevő sokasságot. Bölcs szemeiben a múlt élményei tükröződtek, és az ő szíve már értette az élet nagy tanulságait.

- Az életünknek értelmet adni, másokért lenni, szeretni és gondoskodni, ez az, ami igazán gazdaggá tesz bennünket- kezdte a mondanivalóját, miközben a lángok fénye megvilágította az arcvonásait. - A szolgálat és a szeretet, a gondoskodás és a jóság nemcsak feladatok, hanem a lelkünk kinyilatkoztatása, mely által eggyé válunk mindazzal, ami körülvesz bennünket. A szeretet szárnyai alá hajolva, a legmélyebb érzelmekben, az igazság és a jóság fényénél, az életünk minden pillanata örökké tartó és szent- folytatta, miközben a lángok fénye, melegen átölelte a nagy családot.

Így történt, hogy mesés erdő mélyén, ahol a szív dobogása összhangban van az ég ritmusával, Édimézi és kis családja megtalálta az igazi bölcsességet, mely a szeretetben, a gondoskodásban és a jóságban rejlik. Az erdő csodája az örökkévalóságig velük marad, mert a szeretet sosem múlik el, és az emlékek örökké élnek azokban, akik hittel és szeretettel járják az élet útját.