Részlet a most készülő könyvemből: Előszó
Szeretettel köszöntelek!
Ezt a könyvet azoknak a tudatos anyukáknak és apukáknak írom, akiknek az a szíve vágya, hogy a legjobb nevelést nyújtsák a kisbabájuknak. Ha te is ezek között a szülők között vagy, tudnod kell, hogy nem elég csupán a testi dolgokra koncentrálnunk, el kell fogadnunk, hogy a babánk testi fejlődésén túl, van egy még érzékenyebb dolog, ez pedig nem más, mint az egészséges mentális, lelki és érzelmi fejlődés.
Napjainkban nagyon sok ember él figyelemzavarral, olyanok is akik eddig ezt nem is sejtették magukról. Ez egy olyan probléma, amely a szenvedéseink nagy részéért felelős. Tudományosan is igazolt, hogy jövőnket annak az első 7 évnek a tapasztalatai határozzák meg (nagy százalékban), amit életünk első éveiben élünk meg. Bár én itt hozzátenném, az anyaméhben töltött fejlődési időszakot is. Az anya által a terhesség időszakában átélt stressz felboríthatja a testen belüli hormonok egyensúlyát, különösen a kortizol nevű stresszhormon. A kortizol a méhen belüli élet során, és a születés után is jelentős hatást gyakorol az idegrendszer fejlődésére.
Az emberi személyiség kialakulásának szempontjából, a legfontosabb körülmény és tényező, az az érzelmi légkör, amely a babát, idegrendszeri fejlődésének első kritikus időszakában körülveszi, ez pedig elsősorban a szülők egymással való viszonyából és a saját érzelmi egyensúlyukból következik. A feszült időszakban született gyermekeknél később, nagy valószínűséggel, figyelemhiány zavar alakul ki.
Mivel a szüleink nem voltak elég tudatosak, nem rendelkeztek megfelelő önismerettel, számtalan olyan hibát követtek el velünk szemben, akarva akaratlanul, már babakorunkban, aminek hatására mély sérüléseket szenvedtünk. Ezek a sérülések formáltak minket szorongóvá, agresszívvá, félénkké, antiszociálissá, alacsony önértékelésűvé, vagy éppen függővé és még sorolhatnánk.
Bár még mindig sem az iskolák, sem a társadalom nincs tisztában, a babák lelki fejlődésének a fontosságával, nekünk szülőknek a feladatunk felismerni és mindent megtenni a kisbabáink érzelmi fejlődéséért.
Az emberi utódok számára, alapvető szükséglet egy rendszeresen rendelkezésre álló, dédelgetést biztosító gondozó. Ezért jelent olyan sokat, azoknak az önkénteseknek a munkája, akik gyermekkórházakban ölelgetik az újszülötteket.
A kisbabánk elsősorban szeretetre vágyik. Minden rezdülésünket figyeli, igényli a gyengéd érintésünket, a biztonságot jelentő ölelést, anya szívverésének minden dobbanását, testünk melegét, a hangunk frekvenciáját, a szemünk örömteli csillogását, amikor rá nézünk, a boldogságot jelentő mosolyunkat. Ha ezek a szükségletek csecsemőkorban nagy mértékben kielégülnek, kiapadhatatlan belső Forrás fakad belőlük, ami aztán az életük további részében, korlátlanul rendelkezésükre áll egy olyan sikeres, boldog élet megteremtésében, amire minden ember vágyik. Az ilyen neveltetésben fejlődő babák, tökéletes harmóniával, önbizalommal, önállósággal és szociális fejletséggel rendelkeznek.
Nem minden baba szuperszenzitív ( túlérzékeny), de ha a tied az, könnyen megsérülhet.
Sokáig úgy gondolták, még most is gyakorta, hogy a baba azért sír, mert kényes. Amikor a kisbabákat letesszük és nem reagálunk a sírására, olyan szörnyű érzések kavarognak a lelkében, amelyek egyet jelentenek a bisztos pusztulással. Ha pedig ezt gyakorta megtesszük, mert nem akarjuk úgymond elkényeztetni, valószínű, hogy hozzászokik és idővel csendben is marad, de olyan tudatalatti programot égetünk belé, ami miatt egész életében elnyomja a saját igényeit. Persze történhet ennek az ellenkezője is, amikor majd csak a saját maga igényeit helyezi előtérbe, de boldog ember, még ekkor sem lehet, mert legbelül ő mindig, az a sérült gyermek lesz, akivel nem törődtek, akárhogyan is tombolt.
Ez csak egyetlen példa a sok közül. Hogy megértsd mit is tehetsz magadért és a babádért, olvasd el ezt a könyvet. Igyekszem egyszerű nyelven bemutatni és megértetni veled, hogy biztos legyél benne, minden tőled telhetőt megtettél a legdrágább kincsért, akit a szíved alatt hordasz.
Egy anya belső hangja mindig jelzi mit kell tennie. A kérdés csak az, hogy te képes vagy- e meghallani? Sokszor az édesanyák sincsenek tudatában, a saját maguk igényeinek sem, mert megtanulták elnyomni azokat. Rengeteg trauma rejtőzik a tudatalattijukban, és mindenféle rossz érzéseik jelentkeznek, amelyek miatt szülés utáni mély depresszióba zuhannak, nem kötődnek a babához, vagy látni sem birják. Ez nem az ő hibájuk, valószínűleg feldolgozatlan traumák állnak a háttérben, vagy egyéb lelki gondok, illetve hormonok egyensúlyzavara. Egy valamiről azonban minden anya tehet: megtanulhatja megismerni és meggyógyítani önmagát, ( akár szakértői segítséggel), hogy feldolgozza a rég elnyomott sérelmeket, ha tényleg a legjobbat akarja nyújtani a gyermekének. Erre a mai világban már rengeteg lehetőség van, a későbbiekben én magam is adok ehhez mindenféle tippeket. Nincs más dolgod tehát, mint, hogy légy tudatos!
A megfelelő törődés, amikor a baba érzelmi szükségletei tökéletesen kielégülnek, nagy mértékben emeli az anya önbizalmának és magabiztosságának a szintjét. Tehát a baba- mama kapcsolat egy oda- vissza játék: ha boldog a mama, boldog a baba, és ha boldog a baba, boldog a mama is.
Ennyire egyszerű.
A babának nincs szüksége tökéletes szülőre vagy gondozóra; a babádnak szerető, jól támogatott gondozóra van szüksége. Ez egy tanulási görbe: egy utazás, amelyen együtt utaztok.
A gyermekem orchidea vagy pitypang?
W Thomas Boyce, a San Francisco-i Kaliforniai Egyetem gyermekgyógyászati és pszichiátriai professzora, valamint a Kanadai Haladó Kutatási Intézet Gyermek- és Agyfejlesztési Programjának társigazgatója. Több mint 30 éve munkatársaival és diákjaival együtt, szisztematikusan vizsgálja azt a kérdést, hogyan válunk azzá, akik vagyunk, és miért boldogulnak egyesek, míg mások behódolnak ugyanolyan körülmények között. Ez vezetett a legmélyebb tudományos meglátásokhoz, a gyermekek fejlődésével kapcsolatban.
Körülbelül minden ötödik ember, biológiailag rendkívül érzékeny, a körülötte lévő életre. A tudósok szerint ez a csoport eltérően érzékeny a körülményekre. Nyitottabbak, átjárhatóbbak és gyengédebbek a környezetükhöz, jóban és rosszban egyaránt. Az orchideához hasonlóan, ha támogató, tápláló talajba ültetik, a legcsodálatosabb virágokká nyílnak; de rossz talajban, jobban elpusztulnak, mint az átlagember. Ezzel szemben a pitypang gyerekek „alkotmányosan függetlennek" tűnnek a környezetüktől, náluk úgy tűnik, nem számít annyira a környezet végső fejlődésük szempontjából.
Az emberi érzékenység egy olyan kontinuumban létezik, ahol az emberek túlnyomó többsége valahol a közepén van. Az orchidea gyerekek az egyik szélső végén, körülbelül 15-20 százalékuk. Bár az érzékenység együtt élhet olyan tulajdonságokkal , mint a félénkség, a zárkózottság, az érzékszervi érzékenység vagy az új helyzetekkel kapcsolatos kihívások, Boyce állítja, ezek nem mindig járnak együtt.
Érdekes módon, az érzékenységben nincsenek nemek közötti különbségek. Ez nagyon fontos, mert a fiúk esetében, a környezet hajlamos gyengeségnek titulálva, még nagyobb károkat okozni a gyermek lelkében. Miért ne engedhetnénk meg a kisfiúknak, hogy szégyenkezés nélkül sírjanak? Miért tanítjuk őket arra, hogy nyomják el ez érzéseiket? El kell fogadnunk őket és meg kell értetnünk velük, hogy az érzékenység nem gyengeség, hanem egy csodálatos adottság, afféle szupererő, amivel igazán emberiek lehetnek. A legtöbb művész, legyen az bármilyen ágazat, az érzékenységének köszönheti, hogy nagyszerűt alkotott a világnak. A szuperérzékenyek a legempatikusabb emberek a világon, a legtöbb segítő közülük kerül ki.
A több mint harminc éves kutatás feltárta, hogy az orchidea gyerekek, fiziológiai tünetek halmazát tapasztalják. Amikor Boyce csapata több ezer kisgyermeket vizsgált, azt tapasztalták, hogy körülbelül minden ötödik stresszreaktívabb. A kortizol stresszhormon szintje (nyálban mérve) és a küzdj vagy menekülj rendszerük (pulzusszámmal mérve) gyorsabban, könnyebben és intenzívebben reagált az enyhe stresszhatásokra, mint a gyerekek másik 80 százaléka.
Boyce csapata az első osztályba lépő gyerekeket is értékelte, majd a hetedik osztályba lépő gyerekeket is. Az eredményeik rámutattak, hogy a tanárok nagyon sokat számítanak abban, hogy az orchideagyermekek jól teljesítenek-e vagy sem. Ha a rendkívül érzékeny gyerekek sok konfliktust éltek át az első osztályos tanáraikkal, akkor a hetedik osztályra „kifejezetten magas szintű" mentális egészségügyi problémáik voltak. Azok az orchideagyerekek, akik első osztályban kevés konfliktust éltek át tanáraikkal, rendkívül alacsony arányban szenvedtek mentális egészségügyi problémákkal.
A pitypang gyerekek pályáját, alig befolyásolta a tanárokkal való kapcsolatuk minősége.
Hasonló tendenciákat mutatnak a fizikai egészség terén: Ha az orchideagyermekek támogató, tápláló környezetben vannak, ők a legegészségesebbek a gyerekek közül, és a legalacsonyabb a fertőzések és sérülések aránya. Ha azonban szerencsétlenség, trauma vagy szegénység légkörében nőnek fel, akkor ők a legbetegebb gyerekek és, még korábban is elérik a pubertást.
Miért alakítja ki a természet az emberek egy olyan alcsoportját, amely annyira érzékeny a környezeti feltételekre, mint az áthatolhatatlan többség?
A túlnyomó többség számára az átlagos módosítások elegendőek. A természet azonban fenntartja ezt a különleges populációt, amely fürgébben reagál zord körülmények között, mivel fokozott a reakciókészségük, vagy nyugodt körülmények között, elegánsabban járulhatnak hozzá, a túlélésért felelős dolgok felfedezéséhez.
Az érzékeny emberek léte az emberiség egésze szempontjából előny, mivel az emberiség kreatív ösztönzései és szükségletei leginkább rajtuk keresztül fejeződhetnek ki. Az ő ösztönös válaszaik értelmezik a világot a legjobban.
Utóirat
Idén nagy fába vágtam a " fejszémet" amikor elhatároztam, hogy egy lélektámogató könyvet írok a fiatal szülőknek. Minden szülő álma, hogy a gyermekének a legjobbat adja, mégis olyan sok hibát elkövetünk, mert csak a testi igényekre koncentrálunk. De míg etetjük, fürdetjük és " neveljük" a babánkat, észre sem vesszük, hogy saját érzelmeinkkel, tetteinkkel beprogramáljuk az egész idegrendszerét, és megalapozzuk felnőtt életük sikeres vagy akár sikertelen alapjait. Valamiért az én belső hangom arra ösztönöz, hogy segítsek a gyermekeken. Ezért írok meséket, hogy reményt és nyugalmat adjak általuk az apróságoknak, hogy merjenek hinni abban, hogy mindig, mindenre van megoldás, hiszen nekem is olyan sokat jelentett a mesevilág annakidején, amikor a szüleim háborúztak egymással, vagy magányosan ücsörögtem otthon és kénytelen voltam szórakoztatni magamat, de nem volt egyetlen játékom sem, csak a képzeletem. Hihetetlen milyen nagy segítség az ember képzelete! Igazi túlélővé válsz általa! Átsegít a legnagyobb problémákon, elhiteti veled, hogy bármire képes vagy, és mire feleszmélsz meg is valósul amit megálmodtál! Ezt minden gyereknek meg kell tanítani. Ma már hálás vagyok istennek, minden fájdalomért, amit gyerekként átéltem, mert ezáltal lettem az aki vagyok és mindez talán szükséges volt ahhoz, hogy másoknak is segíteni tudjak.