Titi Hajnalka: Szent Márton legendája
Valamikor réges- régen,
Élt egy bátor katona.
Ennek a jó katonának,
Volt egy aprócska fia.
Ennek a kicsi fiúnak,
A vágya nem volt titkolt:
Olyan hős akart ő lenni,
Mint az apukája volt.
Napról- napra cseperedett,
S mikorra elég nagy lett,
A római hadseregbe,
Katonának belépett.
Bátorsága a nagyvilágba,
s apjához is eljutott,
A félelmet nem ismerte,
Mikor kardot forgatott!
Ámde bátorsága mellett,
Jó szíve is híres lett,
Ha valakinek szüksége volt,
Önzetlenül segített.
Szerették is a társai,
Ő volt a legjobb barát.
Közel s távol nem találtak,
Nála különb katonát!
Egy napon a város felé
Lovagolt a hadsereg.
Amikor a hideg kövön
Egy koldust pillantott meg.
Az a szegény úgy remegett,
Mint ki mindjárt meg is fagy.
Már pedig egy jó katona,
Rászorulót el nem hagy!
Márton most is úgy érezte,
Tennie kell valamit.
Ő innen tovább bíz' nem megy,
Ha mindjárt most nem segít!
Lekapta saját köntösét,
Ketté vágta hirtelen,
S a felét ráterítette.
Hogy a fagytól megvédjen.
Akkor éjjel különös álom
Terítette be az éjt,
Mikorra a holdvilágtól,
Sehol nem volt már sötét.
Mert álmában Jézust látta,
S vállán a fél köpönyeg.
Akkor éjjel megértette,
Az ő útja a szeretet.
Kilépett a hadseregből,
S nagyon gyorsan papnak állt.
Nem ismert csak jótetteket,
Szolgálatot és hálát.
Segíteni, akin csak lehet,
S erejéből teheti,
Az sem számít ha a rászoruló
Érdemli, nem érdemli?
Ítélkezni nem ember dolga,
Nem is tette sohasem.
Ő inkább csak megbocsájtott,
S tanított szeretetben.
Szerették is az emberek,
Jóságáért a papot,
S neki fizetségként elég volt,
Ha hálás pillantást kapott.
De hívei többet akartak,
Hogy püspöknek válasszák.
Ám a szegény, kedves Márton,
Jól el bújt, hogy ne lássák!
Nem akart ő sem palotát,
s szolgákat sem ezután,
Mert a püspök eképpen élt,
Akkoriban is, biz ám!
Az egyszerű, szerény élet,
Volt neki a mindene.
S hűen Urát szolgálnia,
ennyi az ő élete.
S képzeljétek mi volt neki,
Akkor nap a rejteke?
A libaól, hol a libák
Gyűltek mindjárt köréje.
Ám a buta libák szája,
Egyfolytában gágogott,
S így a papnak búvóhelye
Napvilágot láthatott!
Mégis csak ő lett a püspök,
Így szól az igaz mese.
Ő jóságos, szerény maradt,
Nem változott élete.
Azóta is az a mondás,
Ki Márton nap libát nem eszik,
Az bárhogy is igyekezne,
Egész évben éhezik!