El nem ölelt ölelések,
S nem ízlelt csókok fájnak, vágynak.
Abban a bomlott pillanatban,
Odacsapnak a zord magánynak…
S szívemben akkor világosság.
Titokban dobban, s súgja halkan:
Nem vagy magad, tudd
Mire vágynál, már minden ott van önmagadban!
El nem hullatott könnyek
Bánatát, elengedem a kósza szélnek.
Belélegezve a szabadságot.
Hitelt adva a vak reménynek…
Egy részünk örök nyughatatlan,
Amolyan csoda váró, új út kereső.
Pedig érzed, a csend az otthon,
Elvágyni mind elvesztegetett idő…
By accepting you will be accessing a service provided by a third-party external to https://titihajnalka.eu/
