Titi Hajnalka: Mese az árva madárkáról
Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy madárka, aki egy napon arra eszmélt, hogy eltűnt az anyukája. Nagyon kicsike volt még, kizárólag az anyai gondoskodást ismerte. Csak annyi történt, hogy egy nap hiába várta haza , nem jött többé.
Még egy nap eltelt valahogy, de a második napon már nagyon kétségbeesett lett és ami még ennél is elviselhetetlenebb volt, a begye úgy követelőzött, hogy még a szomszéd fán fészkelő cinege is meghallotta. Mivel még a kismadaraknak fogalmuk sincs az élet veszélyeiről, nem tudott mire gondolni, mi is történhetett az anyukájával. Igazából nagyon sok veszély fenyegeti szegénykéket, gondoljunk csak a héjára…
És akkor megszólaltak az ösztönei, amelyek arra késztették, hogy elinduljon élelem után. De mivel még repülni sem tanult azelőtt, nagyon félt.„ Meg kell próbálnom!"gondolta és felállt a fészek szélére, ahonnan mindjárt el is rugaszkodott. Látta , hogy más madarak sem tesznek egyebet, csak csapkodnak a szárnyaikkal, hát csapkodott ő is. Eleinte elég idétlenül kapálózott, de amint ráérzett a repülés lényegére, máris magabiztosan szelte a levegőt!
- Repülök! Repülök!- kiáltozta boldogan.
- Még jó, hogy repülsz, madár vagy!- kiáltottak oda néhányan a madárnemzetségből, akik nem
érthették miért is örül ennyire? A nagy örvendezésben ismét a begyecskéje zavarta meg, ami hiába próbált mozgolódni nem volt mit zúzni, őrölni.
Egyszer csak az egyik fán megpillantott egy hernyót. Mosolygós egy teremtmény volt, s bár a nyál is gyűlni kezdett a szájában, mindjárt ráérzett, hogy jó falat lenne, valahogy nem volt szíve megenni. Ráadásul a kedves arcú állatka meg is szólalt:
- Ne egyél meg madárka! Ha meghagyod az életemet, megígérem a legjobb barátod leszek.
Nemsokára énnekem is szárnyaim lesznek, és akkor együtt játszhatunk a levegőben!
Az árva madárka nagyon örült a javaslatnak. Ha már nincs anyukája , legalább lesz egy igazi barátja!
- De először még be kell gubóznom, meg kell várnod míg újra megszületek.
- Van elég időm!Csak azt mond meg , ha nem eszlek meg téged, akkor, hogy maradok életben, míg újjászületsz?
- Nézd ott a fák között, finom bogyók vannak! Szerintem kezdetnek az is megteszi!
A madárka odanézett, a bokor csordultig volt ízletes bogyókkal. Gyorsan odarepült. Úgy tele ette magát, mozdulni sem bírt! A fészkéhez már nem talált vissza, olyan messzire elkóborolt. Kukac barátja mellett húzta meg magát éjszakára, aki egyre jobban sürgött- forgott, készítette a helyet a gubójának.
- Csak találj vissza mindig hozzám!- mondta – Most megtanulhattad, hogy figyelned kell az utat, amerre jársz. Haza csak úgy találsz, vagy egész életedben kóbor madár maradsz!
Hiányzott is nagyon a pihe puha fészek, ami anyukája meleg tollaival volt kibélelve, de már nem volt mit tenni.
- Kell kerítenem valakit, aki megtanít fészket készíteni!
- Csak keresd baglyot, neki mindig akad egy- két jó tanácsa!
Másnap reggel el is indult megkeresni baglyot, aki nem kellett sokat törje a fejét, máris tudott jó tanáccsal szolgálni:
- Ó, hát a madarak nem járnak fészekrakó iskolába! Hanem, amikor elég nagyok lesznek és a belső órájuk jelez, hogy szülők lehetnek, megvilágosul előttük a fészekrakó tudomány! Akkor aztán már tudnak is fészket készíteni.
- De hát én még kicsi vagyok, addig míg megnövök, laknom kell valahol!
- Van még egy lehetőség, ha nem félsz az emberektől- folytatta bagoly.
- Nem igazán tudom kik azok az emberek- felelte a madárka.
- Hát ők szoktak a madaraknak házat építeni!
- Nahát!
- Méghozzá olyat, ami megvéd az esőtől is!
- Hát az nagyszerű lenne! Csak mond meg, hol találom azokat az embereket?
- Bármerre is indulj előbb- utóbb találkozni fogsz velük, csak légy kitartó! Egy biztos: az erdőből kifelé kell haladnod. Amikor a fákon kívül más fura magas építményeket látsz, ott élnek ők!
Az árva kismadár végre célt látott maga előtt. De azt jól az eszébe véste, hogy megjegyezze az utat, mindenképpen vissza akart jönni a barátjáért. Elbúcsúztak hát és elindult.
Maga sem tudta már hány napja repült, míg egyszerre fura építményeket kezdett látni. Az utakon még furább valamik izegtek- mozogtak, amik elég félelmetes hanggal suhantak el egymás mellett. Ijesztő volt ez a hangzavar, de nem adhatta fel! Tovább repült hát.
Tibi alig várta már az iskolában ezt a napot, végre kedvére barkácsolhat! Ma ugyanis a tanítóbácsi megtanítja őket madárházikót készíteni! Már a fát is kinézte az udvaron, ahová kihelyezi.Szorgos- dolgos apró ujjacskái között ügyesen alakult az apró ház, ahogyan követte
Gábor bácsi utasításait:
- Ha figyelmesen és türelemmel azt teszitek amit mondok, csodás lesz a végeredmény! - mondta.
És igaza volt! Valóban meseszépre sikeredett a házikó. Hogy fog neki örülni egy madárka!
- De ne felejtsetek élelmet szórni az etetőrészbe!
Hát , hogy is felejtette volna el ! Amint hazaért máris a legnagyobb fához rohant, amely ott állt a házuk előtt és ráakasztotta a házikót.
- Olyan szép vagy!- nézte ámulattal az eredményt. Azután finom magvakat szórt az etetőjébe.
Az árva madárka fáradtan, és nagyon éhesen érkezett az emberek falujába, és akkor megpillantotta Tibi kis madárházikóját, tele finom, kövér magvakkal! Az ösztönei azt súgták,hogy ez lehet az, amiről bagoly mesélt! Ezt csakis ember készíthette! Odarepült és óvatosan falatozni kezdett. Tibi az ablakból nézte és nagyon örült, amikor felfedezte, hogy máris beköltözött egy madárka! Anyu szerint, ha szívvel készítünk valamit, annak biztosan meg lesz az eredménye! Attól kezdve nem tett egyebet, csak időnként magvakat szórt az etetőbe, hogy mindig el legyen látva az ő kis madárkája.
Az árva madárka pedig visszament a barátjáért, végül is már ő volt a családja. A kis zöld hernyóból gyönyörű színes pillangó született, akivel átmókázták az egész nyarat!
Így történt, hogy az árva madárka is megtalálta a maga harmóniáját a mi kis világunkban.
S így van ez velünk is : előbb-utóbb visszaáll az egyensúly az életünkben, csak egy kicsit másképp…
Csatlakozz hozzánk a Facebookon: Mesebolygó
Tedd próbára a tudásodat! Töltsd le a meséhez tartozó mesekvízt és keresztrejtvényt:
