Mása és a rózsaszín dinoszaurusz

 Natalja Yurkoyt : Mása és a rózsaszín dinoszaurusz

Egy varázslatos réten, ahol mindig meleg van, ahol a levegő tele van sokszínű pillangókkal, és ragyogó virágok nőnek a lábunk alatt, élt egyszer egy Kolja nevű rózsaszín dinoszaurusz. Kolja egy igazi, mese dinoszaurusz volt, aki véletlenül kiugrott egy gyerekkönyvből, és egy csodálatos réten telepedett le. 

Korán reggel felébredt, először is negédesen nyújtózkodott és ásított, majd beszívta az ágyaként szolgáló virágok illatát, hangosan tüsszentett az orrába került virágportól és felmászott a dombra, hogy lássa, ahogy felkel a Nap. És amint megjelentek az első sugarak a föld alól (így gondolta a dinoszaurusz), Kolja boldogan felugrott és felkiáltott: 
- Szia, Nap, jó reggelt! És megint előtted ébredtem!
A Nap szeretetteljesen mosolygott, és melegével átölelte kis barátját. Azonnal felébredtek a pillangók és a méhek, és máris hozzáláttak a dolgukhoz. Kolja egyedül ácsorgott. Ugrált a tisztáson, sütkérezett a napon, úszott a tóban és álmodozott, miközben nézte az égen úszó felhőket.
A dinoszaurusz nagyon szeretett volna barátot találni. Mindent megtenne érte. De senki sem lépett be a tisztására.
És akkor egy pillangó szállt le az orrára.
- Pillangó, legyünk barátok!- kérte Kolja lelkesen.
De valamiért a pillangó gyorsan megrebbent és elrepült.
Aztán meglátott egy hangyát, aki szalmát vitt.
-Szia hangya, ezt hova viszed?
De a hangya nem figyelt a dinoszauruszra.
A parton egy béka brekegni kezdett, és olyan nagyra duzzadt, mint egy zöld lufi.
-Ó, béka, lennél a barátom? - próbált újra barátkozni a dinoszaurusz.
De a béka csak visszavigyorodott, és beugrott a vízbe.
-Hjaj... - sóhajtott Kolja, - miért nem barátkozik velem senki? Egyedül a Nap szeret engem, ő mindig kijön hozzám reggel. De nem futhatok és nem beszélhetek vele, és nem is úszhatunk a tóban...
Mintha a siránkozásaira valaki sírni kezett volna...
- Ki sír itt? – kérdezte a bokornál, ahonnan a hangok jöttek.
-Én vagyok- szipogta a bokor.
- Tényleg tudsz beszélni? És sírni…. Soha nem láttam még ilyen növényeket – lepődött meg a dinoszaurusz, majd közelebb ment a bokorhoz és jól megnézte.
- Egyáltalán nem növény vagyok, hanem Mása – válaszolta a kislány, aki kinézett a bokor mögül.
Élénk rózsaszín ruhába volt öltözve, fején hatalmas piros masnik voltak fekete pöttyösekkel, amik katicára emlékeztettek. Egyik kezében egy babát tartott, a másik kezével a könnyeit törölgette.
Mása most először látott mesés dinoszauruszt, és még a kedvenc ruhájával megegyező színűt is, erre mindjárt abbahagyta a sírást, és elmosolyodott:
-Nagyon vicces vagy, és egyáltalán nem látszol gonosznak. Mi a neved?
-Kolya. Miért sírsz, Mása? Talán neked sincsenek barátaid?
-Sírok, mert eltévedtem. Haza akarok menni anyukámhoz... - Másának ismét eszébe jutott a bánata és újra sírni kezdett.
- Ne sírj, biztosan megtaláljuk az otthonodat. De ki az az "anyuka"? Nagyon szép neve van, biztosan ő egy nagyon kedves barátod? Kár, hogy nincs anyukám.
- Nem, nem, anyukám ő nem csak egy barát, ő anya, igaz nagyon-nagyon kedves, mindig velem van, és nem tudok nélküle élni... - próbálta elmagyarázni a lány, és Kolja megértette, hogy az anya valami, ami nélkül teljesen lehetetlen élni...
-Hogy találjuk meg a házam? - kérdezte Masha hitetlenkedve.
-Látod azt a hegyet? Ott minden reggel találkozom rajta a Nappal.Onnan mindent lehet látni, talán meglátjuk a házadat. Menjünk oda?

Kolja kézen fogta a kislányt, és elindultak felmászni a hegyre. Körülnézve a távolban egy alacsony, zöldtetős házat láttak.
- Ott, ott az én házam, ott van az anyukám!– örvendezett Mása, és nekiiramodtak, szinte fejjel gurultak le a hegyről.
Aztán egy tisztáson mentek át, majd egy nyírfaligeten, majd a dinoszaurusz a hátán vitte át a patakon a kislányt. Egész úton beszélgettek és nevettek. Amikor a házhoz közeledtek, Mása már nem is akart elválni a dinoszaurusztól.
-Már te vagy a legjobb barátom - mondta - köszönöm!
- Jól hallottam? Barátnak neveztél? Jól értettem? Barátok vagyunk? Barát vagyok, barát vagyok!- ugrált örömében a kis rózsaszín dinoszaurusz.
- Játsszunk együtt holnap - javasolta Mása -, bemutatom neked a babáimat ...
-Tényleg? Boldogan! Holnap találkozom a Nappal, és azonnal a patakhoz jövök. Gyere oda te is. Tényleg játszani fogsz velem? - kételkedett Kolja.
-Persze, hiszen te vagy az én kedves, jó barátom. Akkor holnap.
- Holnap! - mondta a dinoszaurusz, és boldogan szaladt a rétjére, amelyet otthonának tekintett.
Útközben azon töprengett, milyen jó barátságban lenni valakivel. Gyorsabban akart lefeküdni, hogy hamarabb eljöjjön a reggel.
A dinoszaurusz többé már nem volt magányos, hiszen vele volt Mása. A barátok minden nap együtt játszottak, futottak, úsztak. Kolja egy csokor virágot hozott Masának a rétjéről, Mása pedig finom almával kedveskedett neki a kertjéből. Megtanította a dinoszauruszt ugrókötelezni, magasba dobni a labdát, fújni buborékokat, játszani anyával és a lányával. A dinoszaurusz még soha nem szórakozott ennyit. Ő viszont megtanította Mását, hogyan fogócskázzon a pillangókat, hogyan figyelje a felhőket és hogyan észítsen gyönyörű csokrokat a virágokból.
A nyár észrevétlenül eltelt, s megérkezett az ősz. A fű szomorú lett, és mélabúsan lehajolt a földre. A fák levelei is elszomorodtak, hogy már nem süt nekik, olyan fényesen a nap, így maguk is elkezdtek sárgulni, hogy legalább valamennyire a naphoz hasonlítsanak. Amikor pedig hidegebb lett, teljesen összehúzódtak vagy lehulltak, hogy elbújjanak a szél elől a hamarosan leeső hó alá.
Csak a dinoszaurusz tisztásán nőttek még gyönyörű virágok és repkedtek a pillangók, hiszen ez egy varázslatos tisztás volt. És maga a dinoszaurusz is varázslatos volt, hiszen csak a Másához hasonlóan kedves és engedelmes gyerekek láthatták.
Édesanyja mindig azon töprengett, honnan hoz a kislánya még ősszel is ilyen rendkívül szép virágokat.
 A barátok minden nap látták egymást, de egyszer Kolya hiába várta a kislányt. Egész nap várta, és már aggódni kezdett: Mása soha nem hagyta ki a játékot. Másnap ismét hiába várta.
Amikor besötétedett, és Kolya meg volt győződve arról, hogy a barátnője nem jön, úgy döntött, hogy elmegy hozzá, és utána jár a dolognak. Ő még soha nem járt messzebb a pataknál, de ma meg kellett tennie. Gyorsan átrohant a kerten, átkúszott a kerítés résén, és az udvaron találta magát. A kutya nem ugatott rá, csak vidáman csóválta a farkát és rikoltozott, mintha köszönt volna. A dinoszaurusz becsúszott a nyitott ajtón, átsétált az üres folyosón, és a gyerekszobában találta magát. Felismerte, a mindenhol megtalálható játékokból. Ott voltak az ismerős babák, Katya és Dasha, egy vödör lapockával, egy repülőgép, egy színes labda és sok mackó, nyuszi, még egy nagy, szürkéskék elefánt is, nagyon hasonló az igazihoz.
Kolja körülnézett, és látta, hogy Mása az ágyon fekszik. Sápadt megjelenése és nehéz légzése jelezte, hogy a kislány beteg. A dinoszaurusz nem tudta, mit jelent betegnek lenni, de megértette, hogy ez nagyon rossz dolog.
- Mása, - suttogta, és közelebb hajolt a füléhez, - hogy vagy?
-Ó, Kolja, hát ejöttél? Ma nem tudtam felkelni az ágyból, lázam van, nem tudom elhagyni a házat – válaszolta, örülve, hogy kis barátját láthatja.
Anya kinézett a szomszéd szobából, hogy megnézze, kivel beszél a lánya. Mivel senkit sem látott, úgy döntött, hogy Mása félrebeszél, és sóhajtva elindult, hogy felhígítsa a gyógyszert.
- Hogyan segíthetek? - kérdezte a dinoszaurusz. - Hogyan tudsz meggyógyulni?
- Nem tudom, anyám kamillás teát és valamilyen gyógyszert ad, de az még nem segített. És ma csodálatos álmom volt. Egy jótündér odarepült hozzám, és azt mondta, hogy csak egy távoli tündérországban termő varázsbogyó levével tudsz meggyógyítani. Még soha nem láttam ilyen bogyót, és nem is hallottam ilyen országról. Ez csak egy álomlehetett...
-Én hiszek az álmokban, mesélj még, Mása- kérte Kolja.
- Nos, ha érdekel, elmondom, mit mondott a tündér. Ezt az országot Medoviának hívják, és sok méh van benne. Hatalmas virágok nőnek, amelyekben kis emberek élnek. Repülnek a méheken, mint a repülőgépeken, és nagyon szeretik a mézet citrommal és mézharmat bogyókkal. Ezek a kis férfiak virágcserepekben bokrokat növesztenek bogyókkal, és friss mézet öntenek rájuk. A cserepeket pedig közvetlenül a hatalmas virágházaik bimbóiban tartják. A mézes kalács minden betegségből meggyógyít, így a kisemberek sosem lesznek betegek. A tündérkeresztanya mesélte mindezt. De akkor felébredtem...
-Mindenképpen megtalálom ezt a varázslatos földet, és hozok neked egy ilyen bogyót, bármibe kerül is. Meggyógyulsz, és újra együtt játszunk – ígérte a dinoszaurusz.
-De hát, ez csak álom...
-Nyugodj meg és várj rám,- azzal Kolja megcsókolta Masenkát és hazament, mert már teljesen sötét volt.
A tisztására érve sokáig nem tudott aludni, folyamatosan forgolódott, és a csillagokat nézte. Amikor meglátott egy hullócsillagot, egy kívánságot fogalmazott meg:
- Hadd álmodjak ma a varázslatos Medovia országába vezető útról!
Miután még egy kicsit megfordult, Kolja elszunnyadt. Álmában látta, ahogy a rétéről méhek keringenek a virágok fölött, mézet gyűjtenek, és elrepülnek vele valahova. A dinoszaurusz úgy döntött, hogy követi őket, és látta, hogy az öreg tölgyfához sereglenek, majd eltűnnek valahol. A fa körül sétálva Kolja egy mélyedést látott, amelybe a méhek repültek. Megpróbált belemászni, de elesett és erősen megütötte magát. Felébredt a saját sírására...
-Köszönöm csillagom, hogy teljesítetted a kívánságomat! És hogy honnan sejtettem, hogy jobb ha nyomon követhetem a méheket? A válasz nagyon egyszerű! Varázslatos földről származnak, mert egész évben repülnek, hiszen a közönséges méhek télen alszanak!
A dinoszaurusz felugrott az ágyából, és rohant megkeresni az álmában látott öreg tölgyet.
A nap, amikor nem látta Kolját a hegyen, nagyon meglepődött, még egy felhő mögé is bújt. A rózsaszín dinoszaurusz életében először nem üdvözölte a Napot, annyira kereste Medovia országát.
Kolja észrevette, merre tartanak a méhek, követte őket, és hamarosan meglátott egy nagy üregű tölgyfát.
A dinoszaurusz egy percig sem habozott, felmászott a fára.
Okosabban cselekedett, mint álmában: hogy ne essen el, felgördített egy nagy követ egy fához, felmászott rá, és minden nehézség nélkül belenézett.
Sötét volt ott, de messze lent egy kis fény világított, mintha egy ismeretlen világba hívna. A dinoszaurusz jobban lehajolt, hogy kivegye a világító foltot, de megcsúszott, és egy mélyedésbe esett. Rövid ideig zuhant, valami puha, mohára esett.
Kolja felkelt, és körülnézett. Minden úgy nézett ki, ahogyan Mása leírta. Nem volt kétséges, hogy a dinoszaurusz megérkezett Medovia országába.
A levegő itt méz illattal volt tele, hatalmas piros, sárga és narancssárga virágok nőttek mindenhol.
Kolja megakart szagolni egyet, lehajolt és beleszimatolt a levegőbe.
-Hé te gengszter, vigyázz! - hallotta hirtelen a füle mellől.
- Sajnálom, nem láttalak– mentegetőzött a dinoszaurusz, amikor meglátott egy gnómot sárga sapkában a virágon.
- Nézd meg alaposan, különben összetörsz valakit! – morogta a gnóm, és ráült a méhre.
A dinoszaurusz a gyógybogyóról akart kérdezni, de a gnóm már el is ment.
Kolja más virágokhoz kezdett közeledni, és belenézett, remélve, hogy ott bogyós bokrokkal vagy más apró emberekkel teli virágedényeket talál. De a virágokban nem volt bogyó, és a gnómok egy idegen láttán azonnal elrepültek. Rengeteg virág volt a környéken, Kolja nem tudta mindet ellenőrizni, ez bele kellett volna teljen, legalább egy hónapba.
Nem volt idő erre, Mása beteg volt...
Leült a fűre és mélyet sóhajtott.
Abban a pillanatban, nagyon közelről panaszos, szúnyoghoz hasonló zizzegés hallatszott. Hosszabb hallgatózás után, Kolja rájött, hogy ez egy segélykiáltás. Körülnézve a dinoszaurusz egy nagy hálót látott, amelyből egy gyerek gnóm, hiába próbált kiszabadulni. Úgy tűnik, tátott szájjal csapdába esett a kicsi gnómmal együtt. Máris egy pók közeledett feléjük.
Kolja gyorsan kikapta a gyereket a hálóból, és kiszabadította, így a pók ebéd nélkül maradt.
-Nos, kicsim, ezentúl légy figyelmesebb. Nem játszhatsz a pókkal – mondta, miközben egy virágsziromra helyezte.
A kölyök vékony, csengőhanghoz hasonló hangon nevetett, és így válaszolt:
- Úgy beszélsz, mint az anyám. Mindig ugyanazt mondja nekem, de elkaptak... Ha te nem lennél, most egy pók felfalt volna... A nevem Bobblehead. Te ki vagy?
- Kolja vagyok, nagyon örülök, hogy találkoztunk. Szükségem volna a segítségedre, Bobblehead. Egy nagyon jó kislány, akit Másának hívnak, megbetegedett. A gyógyulásához szüksége van a mézes bogyótokra. Én magam nem találom, és a rokonaid, nem is akarnak velem beszélni. Segítenél?
-Természetesen segítek. Ez nagyon egyszerű. Nézd: ezen a tisztáson a virágok nyitott rügyekkel rendelkeznek, a másikon zárt rügyek, amelyekben a mézharmatot termesztjük. A bogyó nem szereti a napfényt, elnyeli a holdfényt. És ezeket a virágokat éjszakai ibolyának hívják, nappal alszanak, lezárják a bimbókat, éjjel virágoznak és édes illatúak. Éjszaka mézzel öntözzük őket. Ülj a hátadra, és menj egy másik tisztásra.
A dinoszaurusz lehajolt, a kicsi gnm pedig a hátára ugrott. Útközben leszakítottak egy nagy, bojtorján levélhez hasonló levelet, hogy befedjék vele a bogyót. Az éjszakai ibolya felé közeledve a baba ügyesen leugrott, és a bimbó kellős közepén utat tört magának a szirmok között.
Hamarosan kiszállt onnan, kezében egy cserépedényt tartott, egy nagyon szokatlan növénnyel, amelyet nagy élénksárga bogyók díszítettek. Úgy néztek ki, mint a kis Napok, még ragyogtak is egy kicsit. Bobblehead gyorsan letakarta egy levéllel a növényt, és átnyújtotta a dinoszaurusznak:

- Vidd csak! Nálunk sok van, hadd gyógyuljon meg a barátnőd!. De a leszedett bogyókat gyorsan meg kell enni, különben egyszerűen feloldódnak a levegőben!
-Köszönöm Bobblehead. Sietni fogok…. Aztán máskor vigyázz a pókhálókkal!
Kolja átölelte a mézes finomságot tartalmazó edényt, elköszönt a kicsi gnómtól, és odaszaladt, ahol kiesett a mélyedésből. Nagy nehezen felmászott a lépcsőként szolgáló kövekre a  falban. Óvatosan és féltőn tartva értékes terhét, átugrott egy lyukon a falon, s máris az ismerős erdőben találta magát.
Egy pillanat alatt a Mérnök házához szaladt, és besurrant a szobájába. Anyukája, a kislánya mellett ült, és szomorúan nézett rá. Úgy tűnik, Mása állapota rosszabbodott, és semmilyen gyógyszer nem tudott megbirkózni a lázzal.
- Mása, hoztam neked varázsbogyót, hamarosan jobban leszel - suttogta a dinoszaurusz a lány fölé hajolva.
- Kolja, te vagy az? - kérdezte a kislány gyenge hangon, és kinyitotta a szemét.
Anya azt hitte, hogy a lánya ismét félrebeszél, és elment kamilla teát főzni, hogy újra megpróbálja lecsökkenteni a lázát.
A dinoszaurusz gyorsan leszedte a három legnagyobb bogyót a növényről, és kis barátnője nyitott szájába tette.
-Milyen finom, méz és őszibarack illata van! – suttogta Mása, és érezte a kellemes lé frissítő ízét a szájában.
A kislány szeme azonnal felderült, még az arca is kipirosodott. Mosolygott.
-Köszönöm Kolenka, sokkal jobban vagyok, most már biztosan meg fogok gyógyulni! – mondta vidámabban és megölelte kis barátját, aki még Másánál is jobban örült.
Anya futva jött a hang hallatán. Nagyon meglepődött, amikor látta, hogy Mása jobban érzi magát, és még sír is örömében. Anya szorosan átölelte a lányát, és örömkönnyek szöktek elő a szeméből.
Kolja úgy döntött, jobb lesz, ha békén hagyja őket. Másának pihennie kell, hogy megerősödjön, és ideje volt hazatérnie, mert odakint máris besötétedett...
-Anyu, - suttogta Masenka, - a legjobb barátom, a rózsaszín dinoszaurusz hozott nekem egy varázslatos földről egy csodálatos bogyót, ami mindent meggyógyít...
Anya csendben ült, és a mellkasához szorította a lányát. Talán egy pillanatra ő is hitt a mágiában, lánya rendkívüli barátjában és a csodálatos bogyóban. Talán még azt is látta, hogy a dinoszaurusz Mására kacsintott, mielőtt csendben elhagyta a szobát, vagy megérezte a mézesbogyó illatát. Egy dolog biztos: anya boldog volt, mint mindig.
A rózsaszín dinoszaurusz pedig a rendkívüli fáradtság és éhség ellenére vígan szaladt a rétjére. Örült Másának, és arra gondolt, milyen jó móka lesz, amikor a barátja teljesen felépül, és eljön vele játszani.