Titi Hajnalka: Gólyamese
Kis házikó nagy tetején,
Öreg kémény gólya fészkén,
Élt egy gólya eleven:
Kelepelő Kelemen.
Látott ő már nagy világot,
Afrikában majom táncot,
Elefántos felvonulást,
Hortobágyon pásztor gulyást…
De szeretett hazajönni!
Magyar földön jönni- menni:
Édes emlék: tavasz illat,
Békák lakta folyók, tavak!
Nem szánt időt új fészekre,
Hisz a régit úgy szerette:
Kifoltozta, szépítette,
Szívét, lelkét beletette!
Itt volt gyerek ő is régen,
Öreg kémény, vén fészkében.
Jó szülei már nem élnek,
Pedig most büszkék lennének!
De üres a gólyafészek!
Hát gondolt egy nagy merészet:
„Nem jó nekem egyedül,
Hogy jobb- e párban, kiderül!"
Nem volt titok, az volt az álma,
Ha rátalál egy gólyalányra,
Itt alapít majd családot,
Csak ennyi volt, mire vágyott.
Nem akadt hát más ötlete,
Elrepült a nagy tó fele.
Ide járt itt minden gólya,
Ha nem volt ennivalója.
Volt is ottan mindenféle
Gém és gólya nemzetsége:
Finomkodó gólyalányok,
Egytől- egyik furcsaságok…
Nézegette ugyan őket,
Hisz azok várták a kérőket,
De nem kell nekik olyan legény,
Aki ócska fészekben él!
Így amikor közeledett,
Egytől- egyig mind nevetett:
-Mit képzel ez a nincstelen,
Ki lakna öreg fészekben?!
- Kényes népség!- így Kelemen.
Ilyen lány nem is kell nekem!
Ki a munkám nem becsüli,
A törődést sem érdemli!
-Így aztán lehajtott fejjel,
Szomorúan kullogott el.
-Ne is törődj velük, kérlek!
Szólt valaki- annyit is érnek!
Felnézett. Ki vigasztalta?
Hogy lehet ilyen kedves hangja?
Hiszen ez egy szép gólyalány,
Lehet éppen csak ő rá vár?
-És te? Hogy nem vagy közöttük?
-Ó én butákkal nem törődök!
Csak az számít az én szemembe,
Hogy a szíved helyén van- e?
Rég figyellek már Kelemen,
Nincs hozzád fogható senkisem.
Megbecsülöd az emlékeket,
S a dolgodat szépen végzed.
-Te figyelsz engem? Úgy szégyellem,
Hogy eddig észre sem vettem.
Szépséges vagy, kedves, szelíd,
Nincs aki hozzád hasonlít!
Hozzám jönnél feleségül?
Így kérte meg ott hát végül.
Ő meg mindjárt igent mondott,
S kapott rá egy gólyacsókot!