Titi Hajnalka: Anyám
Anyám, emlékszel együtt nevettünk
a hold sötét mosolyán?
Kiáltottunk a semmibe,
s nevettünk a semmi válaszán.
Hol vagy ma, s miért fáj hiányod?
Arcomon már nincs mosoly:
fülembe hangod édesen cseng,
nekem dalolsz valahol.
Ma sem tudom, miért fáj még mindig,
a múlt s, hogy nem lehetsz velem.
De bárhogy is van, szomorú vagyok,
s a gyermekkorom szenvedem.
Vagy nekem és mégsem vagy itt…
Ó Anyám! Lehet, hogy engemet
nem szerettél igazán?
Hisz nem fáj az, ha szenvedek….