A lunda dala
Tengerek bohóca, színes kis csoda,
csőre, mintha a napfény festette volna.
Tolla fekete-fehér a fellegekben száll,
S hogyha megéhezne, a vízalá le jár.
Tenger felett szárnyal, szél szárnyán, siklik,
vízbe merül, úszik halra vadászik.
Csőrében táncol a csillogó zsákmány,
csillan a napfény az óceán hátán.
Sziklás partokon vájja kis házát,
párjával együtt fészkeli álmát.
Hűsége őrzi az égi szerelmet,
fiókáját óvja, óvón terelget.
Őszre, ha indul, a tengerbe tűnik,
hullámok ölelik, viharban fürdik.
S ha jön a tavasz, fészkében újra
Apró tojások kelnek ki újra.