Móni és Tóni, mese a virágmanók életéről

Kép: Pinterest

Varázslatos világunkban

Vannak még rejtett csodák,

Kiváltképp, ha virágoznak,

A kertekben az orgonák.

Illata mind csalogatja

A virág manók tagjait.

Ha nem bánod mesélek is,

Mindjárt róluk valamit.

Orgonafák rejtekében

Virágmanó falu van.

Ottan élnek a virágmanók

Békességben boldogan.

Minden egyes kis manóhoz

Tartozik egy száll virág,

Életerőt tőle kap csak,

Ha belélegzik illatát.

Nem is akadt gondjuk semmi,

Ha egyben maradtak a fák,

Míg egy konok gyerek egy nap

Letépett egy orgonát.

Hosszú hajú, szoknyás ember,

Hogy is tehetett ilyet?

Ha letépi a virágot,

Senki nem mentheti meg!

És az a letépett virág

Móni szál virága volt,

Így aztán Móni és Tóni,

A szál virág után indult.

Bár tilos volt messze menni,

De a manó gyerekek,

Általában nehéz helyzetben,

Minden szabályt feledtek.

Így járt ezzel pindúr Móni,

Barátjával Tónival,

Gondolkodás nélkül a lány

Után indultak hamar.

Meg akarták menteni,

A letépett orgonát,

Hisz Móninak épp ő adott

Életet s energiát!

Virág nélkül virág manó

Nem élhetett sokáig,

Ezért aztán úgy boldogok,

ha sokáig virágzik!

Nekik gyógyír az az illat,

Az illatos nektarin,

Hol nincsenek szép virágok,

Manó nép nincsen megint.

Minél tovább él egy virág,

Annál szebb az életük.

Minden egyes virág illat

Életmentőn kell nekik!

Ekkor látták meg először,

Hol élnek az emberek.

S látták amint az a gyerek,

Egy nagy házba most bemegy.

Ők utána settenkedtek,

Követték az orgonát,

Ezer közül is megismerni,

Bíz annak az illatát!

Akkor aztán az a gyerek,

Vízbe tette ott szegényt,

Mintha azzal megmentené,

Hiszen ott már alig élt!

Pindúr Móni bánatán már

Ez sem szolgált vigaszul,

Hiszen az a szegény virág

Néhány nap és mind lehull!

S ha nincs virág kicsi Móni

Élete is elenyész:

_ Isten veled Tóni kedves,

Jobb ha mindjárt hazamész!

Ámde Tóni nem adta fel

Varázsigét mormogott,

És abban a pillanatban

Egy jó tündér termett ott!

- Segíts rajtunk!- így kérlelte,

Mentsd meg Móni életét!

Vagy csak cserélj ki most minket,

Jöjjön én rám most a vég!

A tündér jóságos mosollyal

A manókhoz így felelt:

- Részemről az áldozatok sora

Már régen betelt!

Szép dolog a nagy szeretet,

És az önfeláldozás,

De meghalni felesleges,

Ha van helyette megoldás.

Varázspálca csillámpora

Szórd be most az orgonát,

Vidd őt vissza a helyére,

S váljon valóra csodád.

Hogy a drága kislány manó,

Élhessen nagyon soká!

Hosszú élet, és felnőttkor

Várjon száz évig még rá!

Azzal aztán a pohárban

A víz varázstól csillogott,

S a tündérnek szavaira

Újra a fán virágzott!

Jó hogy tündérkeresztanyák,

Segítik a manókat.

Így, ha bajba kerülnének,

Ők mindent megoldnak.

Így került hát a helyére

Az a csodás orgona,

S így ért véget a két manó,

Ember földi kalandja.

Jól gondold meg ezután hát

Ha virágot letépnél,

Hisz ki tudja a bokrok alatt

Hány virágmanócska él!

Gondozd inkább, hagyd őt élni,

Tövén csodás a virág!

Talán egy nap épp hálából

Egy majd el is megy hozzád!