Titi Hajnalka írásai
Ami mosolyt csal az arcodra, az a te utad.

Marci és a Hétmérföldes csodacipő: Kicsi Gazsi

Titi Hajnalka: Marci és a Hétmérföldes csodacipő, Második rész: Kicsi Gazsi 

 Marci nagyon élvezte a nyári szünidő szabadságát. Végre nem kellett korán kelnie, jó sokáig lustálkodhatott a puha ágyban. Aztán pedig egész nap kedvére játszhatott mindenfélét. Szeretett sütkérezni, lubickolni a medencében, és felfedezni a természet rejtett dolgait. Bármerre is járt, talált érdekességet, kutatni valót. Sokat beszélgetett Bakatorral, a szőlővel, aki olyan bölcs volt, hogy bármi gondja akadt, mindig tudott jó tanáccsal szolgálni. Beszélt ő növényekkel, beszélt állatokkal, azt azonban nem gondolta, hogy a játékoknak is lelke van, s épp úgy gondolkoznak és éreznek, akár az emberek...

Volt akkoriban, egy kicsi kék elefánt, aki ott csücsült anyukájával együtt, jó ideje már egy játékbolt polcán. Az idő csak telt, és nem vette meg senki. Azt hitte, hogy neki már, sosem lesz kisgazdája. Éppen ezért nagy szomorúsággal teltek mindennapjai. Egy napon aztán arra sétált Marci, aki amint meglátta tudta, hogy ennek a fehér bojtos farkú, kicsi kék elefántnak nincsen párja az egész világon. Anyu egy kis kérlelés után, meg is vette. Ő pedig hazavitte és nagyon szerette attól a naptól kezdődően. Még nevet is adott neki s ezután, csak Kicsi Gazsinak szólította.

Bármerre ment, mindig magával vitte. Kicsi Gazsi sem volt már boldogtalan, végre valaki úgy szerette, ahogyan ő mindig is akarta. Reggel, délben, este egy tányérból ettek, egy medencébe lubickoltak, és egy ágyacskába aludtak. Így élték mindennapjaikat egész nyáron.

Egy napon aztán megérkezett az ősz. A fák levelei aranysárgák lettek, a süncsaládok szorgalmasan avart gyűjtögettek kibélelni a téli szállást. Marcinak pedig újra oviba kellett mennie. Kicsi Gazsi ekkor maradt először egyedül. Még soha nem volt ilyen hosszú, és üres napja. Talán még akkor sem volt ennyire magányos, amikor a játékbolt polcán üldögélt. „Mit is csinálhatnék egész nap, kis barátom nélkül?"- nézett szomorú szemekkel Anyura.

Az anyukák, felismerik a szomorú szemeket, ezért aztán készített egy csodálatos saláta tálat Kicsi Gazsinak, hogy kedvére falatozgasson, így aztán Marci sem mondja majd azt, hogy nem etette meg. Ámde Kicsi Gazsi csak nézte a tele tálat, hiába volt az a legfinomabb salátákkal megrakva, étvágya sehogy nem akart lenni. Csak nézte, a csillogó, kristálytiszta vizet, amit Anyu a pohárkájába öntött, s bár köztudott, hogy az elefántok imádják a vizet, ő meg sem kóstolta egész nap. Hiába ültette Anyu a csudi kellemes medencébe gumikacsa társaságába, Kicsi Gazsinak nem volt kedve játszani kis barátja nélkül.

Attól tartott, hogy Marci elfelejti őt.

Pedig Marci, egész nap, csak rágondolt. Kicsi Gazsi nélkül, semmi nem volt az igazi. Hiába volt ott az oviban az a sok gyerek, és hiába volt ott az a sok játék, alig várta, hogy hazamehessen.

Amikor hazaért, Kicsi Gazsihoz rohant, s máris átölelte:

-Annyira hiányoztál!- kiáltotta.

-Neki is nagyon hiányoztál- felelte Anyu- Nem evett, nem ivott, nem is játszott szegénykém!

Kicsi Gazsi szeme könnyel telt meg, abban a pillanatban. Hát mégsem felejtette el!

Nem múlt el attól kezdődően egy nap sem, hogy ne együtt mentek volna, az óvodába. A kis kék elefánt, hamar a gyermekek szívébe lopta magát, és ő lett az összes kis óvodás legkedvesebb, legkékebb, fehér bojtos farkú, kicsi elefántbarátja.

Ment a buli, ment a móka,boldogan telt minden napja.„ De jó dolog ez az ovi!"

Így gondolta kicsi Gazsi.
Marci és a Hétmérföldes csodacipő: Kicsi Gazsi
A pórul járt cica
Táplálni őt

Kapcsolódó hozzászólások