Titi Hajnalka: Karácsonyi kívánság
A hó nagy szemekben hullott az a városka házaira, először csak lassú, majd egyre sűrűbben iparkodó hópelyhekkel. Az utcákon kigyulladtak a karácsonyi fények, az üzletek pedig elcsendesedtek, majd elsötétültek. Karácsony közeledtével a kívánság tündérkék szorgalmasan rótták az utcákat, házról- házra röpdöstek, igyekeztek segíteni mindenki vágyának beteljesítésében.
Az öreg mosolygós hold féltve őrizte őket egész éjjel, s megvilágította a sötét utcákat, ahová már nem jutottak el a színes lámpák fényei.
Csincike épp egy ilyen kívánság tündérke volt, aki ellentétben a többiekkel, jobban érezte magát a játékok társaságában, mint az emberekében. Míg társai a gyerekek, vagy épp a felnőttek kívánságait lesték, addig ő a nagy áruházak játékai között bóklászott fáradhatatlanul. Ez a kis tündérlány volt az egyetlen, aki hitte, hogy a tárgyaknak is lelke van, és ők is törődésre vágynak. „ Bárcsak teljesíthetném valamelyik kívánságát! „ sóhajtozta, de a játékok továbbra is mozdulatlanul ültek a saját dobozkájukban. Ám ahogy ide- oda röpködött az áruház zsúfolásig megrakott polcai között, egyszer csak hangokra lett figyelmes:
-Bárcsak meg venne engem is valaki karácsonyra!
-Ugyan már Pityu, senki nem vesz biztonsági ülést a fa alá!
-De kerékpárt sem!- jött a gyors válasz.
-Azért nekem több esélyem van!- csatlakozott Lityak, a bukósisak- Engem szánkózáshoz is fellehet venni!
-Lehetne, de senki nem vesz fel!- szólta le Szotyak, a kis kerékpár.
Csincike a polcok mögül leste meg először őket. Kicsit meg is ijedt, amikor meglátta a tárgyakat beszélgetni. Ő maga sem értette miért ijedezik, amikor mindig is tudta, hogy a tárgyaknak van lelke, és nem csak , hogy lelkük van, kívánságuk is. Összeszedte hát a bátorságát és elébük repült.
-Sziasztok!
Pityu, Lityak és Szotyak megdöbbentek, amikor meglátták az apró tündérkét, amint ott lebegett a szemük előtt.
-Te valami új játék vagy?- szólalt meg Szotyak.
-Nem. Én igazi tündér vagyok.
-Olyan, aki teljesíti a kívánságunkat?- kérdezte lelkesen Pityu, a gyerekülés.
-Úgy ám!
-Akkor mindannyian kívánhatunk valamit?- kíváncsiskodott tovább Lityak.
-Azt hiszem, én már tudom is mit kívántok a legjobban! Így hát csiribííí csiribáá, inci finci, kicsi Csinci , ideje valóra váltani! Pördült, fordult, körözött egyet- kettőt a varázspálcájával, és így szólt:
-Holnap teljesülni fog a vágyatok!- majd olyan hirtelen, mint amilyen hirtelen felbukkant el is tűnt.
A három jóbarát, még mindig döbbenten ült vagy állt a maga helyén. Mégis megkönnyebbültek. Végre hinni tudtak valamiben és így sokkal könnyebben jött szemükre az álom. Még sosem álmodtak olyan szépet, mint ezen az éjszakán. Pityu egy kocsiban ült, ölében tartva egy aranyos kisfiút. Erősen átkarolta, hogy baja ne essék. Még sosem volt ilyen elégedett. Szotyak a kerékpár boldogan száguldozott a hátán ülő kisfiúval, nevetve dombon le és fel, míg Lityak a fején kuksolt mosolyogva és átadta magát a száguldás élvezetének. Milyen jó, hogy végre hasznosnak érezhette magát! A kívánság tündérkék igencsak jó munkát végeztek, mert azon az éjszakán Peti is nagyon szépet álmodott. Apukája már sokat mesélt neki a biztonságos közlekedésről, és megígérte, amint autót vásárolnak kap egy csodaszép gyerekülést ajándékba, amiben aztán biztonságban érezheti magát. És álmában már benne is ült egy ilyen ülésben, ami aztán szorosan átkarolta és óvta őt egész úton. Amikor pedig megérkeztek felpattant a mese szép kerékpárjára, egy csillogó bukósisakkal a fején, és száguldottak erdőn, mezőn át míg föl nem ébredt.
Reggel aztán mindent elmesélt a szüleinek, akik sejtelmesen néztek egymásra és összemosolyogtak.
Elérkezett a karácsony. Szépen feldíszítették a karácsony fát. Peti izgatottan várta az estét, vajon mi is kerül a fa alá ebben az évben? Hiszen annyira igyekezett: jól tanult, szót fogadott a szüleinek, úgy ahogy azt illik. Anyu és Apu titokzatosan viselkedtek egész álló nap.
Beesteledett. Lelkesen futott a nappaliba, hogy szemügyre vegye mi minden került idén a fa alá. De ott, bármilyen hihetetlen semmi sem volt, egy apró dobozkán kívül. Értetlenül nézett a szüleire, csalódottan indult felé, hogy elvegye és kibontsa az aprócska ajándékot.
Amikor kinyitotta, egy kulcsot talált benne. De még mindig nem értett semmit.
-Gyere csak drágám, keressük meg hova is tartozik az a bizonyos kulcs!- szólította Anya.
Kint aztán Peti majdnem elájult, amikor megpillantotta a csodaszép autót, benne a legszuperebb gyereküléssel! De még ez semmi! Ami az autó tetején volt, egy igazi kerékpár!
-Apa, Anya ez olyan gyönyörű!!- kiáltotta boldogan.
-És amikor nem csúszós az út, ki is próbálhatod!- mondta Apa.- Egyet azonban meg kell ígérned, bármilyen furcsa is, még ha kicsúfolnak is hordanod kell ezt a bukósisakot, hogy megóvjon az esetleges bukfencektől.
-Hát persze, hogy megígérem!!- ugrott apja nyakába örömittasan a kisfiú.
-Én is hoztam ám neked valamit kincsem!- folytatta Anya is, majd egy dobozt húzott elő a háta mögül.
Peti kinyitotta. Egy láthatósági mellény volt belerejtve.
-Hogy egy autónak se maradj észrevétlen!
-Köszönöm Anya! Köszönöm!- ujjongott a kisfiú. Végre mindene megvolt, amire vágyott!
A sok sok szépért, megígérte a szüleinek, hogy nagyon fog vigyázni magára, és mindig betartja a közlekedési szabályokat, hogy baja ne essen. Ez volt az ő ajándéka. Mert mi is egy szülő legnagyobb boldogsága? Hogy biztonságban és egészségben tudhassa gyermekét.
Így történt, hogy Pityu, Lityak és Szotyak kívánsága egy csapásra beteljesült, s már alig várták, hogy tegyék nap mint nap a feladatukat, hogy aztán baja ne essen kisgazdájuknak, aki igencsak nagy becsben tartotta őket, és szüleinek tett ígéretét.
Csatlakozz hozzánk a Facebookon!
