Volt egyszer egy kislány, akit Boglárkának hívtak. Nagyon szerette az állatokat, a legjobb barátainak tekintette őket. A szülei azonban nem voltak oda értük, éppen ezért nem is akartak állatot venni. Így aztán Boglárka a szomszéd néni cicájával játszott, amikor csak tehette. Nem csak a cicák, hanem a madarak is oda voltak érte, hiszen télen- nyáron finom madáreledellel kínálta őket. Nem volt hát így sem magányos, de mégis annyira vágyott egy saját kis kutyára! A kutyák igazi jóbarátok.

El is határozta, hogy amikor nagy lesz, állatorvos vagy pedig állatgondozó lesz az állatkertben.

-Ez igazán szép életcél, kislány!- mondta a szomszéd néni, amikor mesélt róla.- Boldogok lesznek azok az állatok, akiket te fogsz majd gondozni!

Boglárka nagyon örült, hogy a néni hisz benne. Hiszen az ember akkor tud boldog lenni, amikor azzal foglalkozhat amit szeret. Márpedig ő az állatokat szereti! Tudta, hogy sokat kell még tanulnia az iskolában ahhoz , hogy az álma valóra váljon. Szorgalmas volt: mindig elkészítette a házi feladatot, még ha épp nem is volt hozzá kedve és minden órára külön tanult.

A tanító néni is tudott az álmáról. Volt egy osztályfőnöki óra, amikor mindenki elmesélhette mi szeretne lenni. Ő volt a legmeggyőzőbb. Nagyon tetszett neki a kislány kitartása és szorgalma. Éppen ezért olyan dolgot eszelt ki, aminek nem csak Boglárka, de a többi gyerek is örülni tud, mégpedig azt, hogy az egész osztályt elviszi az állatkertbe.

-Az állatkertbe?!- nézett rá csillogó szemekkel Bogi, de nem csak ő, az összes gyerek boldogan ujjongott.

- Bizony, az állatkertbe!- felelte Kati néni.

A kirándulás csodálatos volt. Az állatkertben annyiféle állat élt, hogy nem győzte őket végig járni. Egy biztos, ez az élmény csak megerősítette Boglárka álmát. Kati néni szerint, ha továbbra is ilyen jól tanul, valóra is válik. Mondania sem kellett, ő szorgalmasan tanult tovább, amikor pedig volt egy kis ideje, kis barátaival játszott a szomszéd néni udvarán.

Elérkezett az évzáró. Kati néni kiosztotta a jutalomajándékokat és az Okleveleket. Boglárka olyan ügyes volt, hogy osztályelső lett! De képzeljétek, mégsem ez volt a legnagyobb öröm a számára.

Kati néni olyan nagyra becsülte az igyekezetét, hogy meglátogatta előtte való héten a szüleit, és meggyőzte őket arról, hogy vegyenek neki egy kiskutyát. A szülők belátták, hogy nem másíthatják meg a kislányuk vágyát, inkább támogatniuk kell, hogy elérje az álmait.

Bizonyítványosztás után az anyukája és az apukája boldogan adták át az édes kis apróságot:

-Gratulálunk, annyira büszkék vagyunk rád!- mondták, s olyan szorosan átölelték, amennyire csak lehetett anélkül, hogy fájdalmat okozzanak neki. 

Csatlakozz hozzánk a Facebookon: Mesebolygó

Töltsd le és fejtsd meg, a meséhez tartozó Mesekvízt és Keresztrejtvényt: 

Fájl neve: Boglrka-lma-Mesekvz-s-Keresztrejtvny
Fájl mérete: 521 kb
Fájl letőltése
Boglárka álma