Titi Hajnalka írásai
Ami mosolyt csal az arcodra, az a te utad.

Bíborka, a kicsi tündérlány

Titi Hajnalka: Bíborka , a kicsi tündérlány, Soha ne bízz idegenben! 

 Ignác kobold, egy kifejezetten rosszalkodós kobold volt. Egyszerűen nem fért a bőrébe, csak akkor érezte jól magát, ha rosszalkodhatott. Amikor sétálni indult, az útjába kerülő minden virágra rátaposott. Amikor pedig egy méhecske inni kért tőle a nagy melegben, nevetve utasította el, ráadásul elővette a kulacsát, és úgy hogy jól lássa jót ivott, hadd kívánja szegényke még jobban a vizet. Hát bizony, ez már gonoszság volt a javából, nem csak rosszalkodás! Mindenesetre Ignác kobold, ha nem tehetett valami rosszat igencsak unatkozott, és mindig sokkal nagyobb gonoszságra vágyott, az épp véghezvittnél. Varázsolni nem mert, mert Zóra mindenki jó tündér keresztanyja, megbüntetné és a szobafogság mellé, még a varázsbotocskáját is elkobozná, amitől nem szívesen válna meg. „Pedig annyira jó lenne varázsolni!"- gondolta, s máris a tó felé vette az irányt.

Az ég csodálatos kék színekben tündökölt azon a napon, és ez a gyönyörűség a varázstó vízén tükröződött. Ignác kobold nem szerette a szépet, de most ez a látvány mégis ámulatba ejtette. A virágos mezőt áttáncoló lepkék táncát semmi sem zavarta, persze Ignác kobold ezt is megpróbálta, sikertelenül. Tündérföld halastavában éltek azok a bizonyos aranyhalak, amelyek nem egy mesehős kívánságát teljesítették már.
    Éppen ezért, a tündérek féltőn óvták őket, a varázstavat, annak tisztaságát, szépségét és nyugalmát. Ignác koboldot azonban, pillanatnyi ámulatából magához térve, ez sem nyűgözte le, s máris azon törte a fejét, hogyan árthatna a vidáman lubickoló aranyhalaknak. 

Ahogy így morfondírozott, megpillantotta a tó mellett álmosan üldögélő Bíborkát. „No csak, egy tündérlány!" nevetett gondolatban, s máris tervet szőtt, hogyan űzhetne gonosz tréfát, a kicsi tündérke segítségével, anélkül hogy Zóra, mindenki jó tündér keresztanyja, tudomást szerezne róla. Bíborka éppen játszott, apró kavicsokat hajított a tó vízébe, és számolgatta az így kialakuló hullámgyűrűket. „Milyen érdekes!- gondolta- Bármilyen formájú követ hajítok a vízbe, a hullámok mindig kör alakúak! Pedig ez nem is varázslat..." 

Ignác kobold előbb csak a mögötte lévő bokorba osont, onnan leselkedett, és amikor látta, hogy egy tudatlan kis tündérrel van csak dolga, előjött rejtekéből. 

- Szia te kicsi lány! Mond csak, mi a neved?- kérdezte.

- A nevem Bíborka, és te ki vagy?- felelte barátságosan.

- Ignác kobold személyesen, hódolatom!- hajolt meg mélyen előtte a kobold, majd sunyin a tündérke mellé ült, egészen közel, aztán így folytatta- Látom nincs játszótársad, nem volna-e kedved mókázni egy kicsit?

- Nem is tudom...- szabadkozott, a megérzései rosszat sejtettek, nem igazán bízott az idegenben- Elég fáradt vagyok, egész nap az iskolában tanultam. De Ignác kobold nem adta fel ilyen könnyen.
Tovább próbálkozott: 

- Akkor bizony, ha iskolába jársz, ügyesen bánhatsz a varázspálcáddal! Akár meg is mutathatnád! 

Bíborka büszkén kihúzta magát, de nagyon szerette volna megmutatni, mi mindent tanult az elmúlt időszakban, ám a tündérgyerek szabályzat úgy szólt, hogy iskolán kívül tilos a varázslat! Márpedig a szabály, az szabály! 

- Nem, nem lehet!- rázta meg a fejét- Iskolán kívül nem varázsolhatok! Még valami bajt okoznék.

- Hát akkor játszunk varázsigéset! Úgy hiszem azzal senkinek sem ártunk. Én is mondok egyet az én titkos varázsigéim közül, és te is mondasz egyet a tieidből.
Bíborka, a kicsi tündérlány Bíborka a varázsigésben nem talált semmi kivetni valót. Ezért aztán el is kezdtek játszani. Először Ignác kobold mondott el egy kis varázsigét az övéiből, majd Bíborka mondott el egyet, a sajátjából. Amikor aztán ismét Ignác koboldra került a sor, kijátszva a tündérke figyelmét, megérintette a varázspálcát, és úgy fogott bele mondókájába:

Ignum- bignum, piktum- paktum, 

sárrá váljon minden a tavon, 

a halak pedig mind legyenek, 

dagonyázó nagy sertések! 

Hát láss csodát, mire Bíborka felfogta Ignác kobold szavainak jelentését, a gyönyörű tó az aranyhalakkal együtt mind mind eltűnt, s helyette egy hatalmas sár tömeg lett, benne dagonyázó kövér disznókkal. Jaj szegényke mit sem sejtett Ignác kobold gonosz tervéről, akinek a csapdájába esett végül, s kinek mire feleszmélt, már hűlt helyét találta. A disznók pedig úgy visítottak, hogy még a tizedik világon túl is meghallották őket! Bíborka nagyon megijedt, még sosem érezte magát ilyen rosszul. „ Mit tettem?"- kérdezte magától. És abban a pillanatban nagy csengés- bongás támadt. Az olajfák levelei így jelezték Zóra közeledését. Bíborka semmit sem tehetett. Legszívesebben elbujdokolt volna, de ezen a világon kívül semmi mást nem ismert, hová is mehetett volna? Zóra leszállt mellé, majd így szólt:

 - Mit tettél kislányom? 

- Bocsáss meg jó tündér keresztanya!- kérlelte sírdogálva. - Én nem akartam semmi rosszat! Egy kobolddal játszottam varázsigéset, és mire feleszméltem, a tó már sehol nem volt, csak a sár és a disznók!

- Jaj, kislányom!- sóhajtozott Zóra- Még ha el is hiszem mindezt neked, akkor is meg kell, hogy büntesselek... Nagy szerencse, hogy meghallottam a disznók visítását, mert jaj, ha napnyugtáig nem változtatom vissza őket, a végtelenségig is így maradnak!

Máris a sárrengeteg felé fordult, elmormolt egy varázsigét, varázspálcájával körözött néhányat, s lám a tó újra az addig már megszokott pompájában tündökölt. Szó szerint egy hatalmas kő esett le bíborka kicsike szívéről. Igazából már azt sem bánta, ha Zóra megbünteti, neki ez épp elég volt, hogy újból jól érezze magát. Most hogy láthatta a csodás színekben tündöklő tündérrózsákat, az aranyhalakat a tó tiszta vízében ficánkolni, nagyon megkönnyebbült. A sóhaját Zóra is meghallotta.

- Meg kell tanulnod, drágám, hogy soha nem szabad megbízni az idegenekben! Bármennyire is kedves hozzád, bármennyire is szép ígéreteket tesz neked, te hallgass akkor is a szívedre, az mindig megsúgja neked mit kell tenned. „Milyen igaz- gondolta Bíborka- valóban érezte! A szíve azt súgta, ennek nem lehet jó vége!"

Odaadta hát a varázspálcáját Zórának, mert ezek után egy ideig nem varázsolhat.

Elfogadta a büntetését, és nagyon szégyellte magát. Hiszen ő annyira szeretne jó kislány lenni, de bármennyire is igyekszik, valahogy ez neki sehogy sem sikerül. Szomorúan sétált piciny otthonáig, ami egy szál bíborvörös tulipán volt, majd szirmai közzé bújt és fáradtan elpihent.

Kép: pngtree.com

A mese további részei meghallgathatók itt: Mesebolygó 

Csatlakozz hozzánk a facebookon: Mesebolygó

A rejtélyes Szíva- oázis
Ajándék