Titi Hajnalka írásai
Ami mosolyt csal az arcodra, az a te utad.

Ádáz és Dorka

Titi Hajnalka: Ádáz és Dorka 

 A kutya az ember legjobb barátja! A régi mondás igaz, hiszen minden kutya imádja és nagyra tartja a gazdiját. Nem minden kutyus olyan szerencsés ám, hogy szerető gazdit talál. Vannak, akik hamar megunják a gondozásukat, s mert az e féléknek a szívükben is túl kevés a szeretet, olykor úgy döntenek, hogy megszabadulnak tőlük.

       Ádáz gyönyörű szép kutya volt. Mint mindegyik kutyus, ő is nagyon örült, hogy végre van gazdija, akihez ragaszkodhat. Gazdája azonban nem igazán szerette, sőt kifejezetten idegesítette, amikor ő hízelegni próbált. Volt, hogy még enni is elfelejtett adni neki. A kutyák nagyon tudnak ám szeretni így Ádáz sem haragudott a gazdájára, próbált neki kedveskedni. Még a farkát is kergette , hogy hátha megnevetteti őt, pedig az már olyan törpe kutya dolog… Hiába. A gazdija, csak durván arrább lökte a lábával és kész.

        Ádáz egyre szomorúbb lett, s már az étel sem akart lecsúszni a torkán, nem is érdekelte. Csak feküdt, s nézett szomorúan maga elé, nagyokat sóhajtozva. A kutyák semmiben nem másak nálunk embereknél, éppen úgy, mint mi igénylik a szeretetet és a törődést. Viszonzásul pedig sokkal több szeretetet adnak, mint bárki más emberi lény a világon. Szeretet nélkül azonban valahogy elfogy az életerejük.
Egy napon aztán a gazdája berakta az autója csomagtartójába és elhajtott jó messzire az  otthonuktól, s egy távoli erdő mellett, ahol sem házak, sem pedig emberek nem voltak, kirakta. Ádáz már nagyon gyenge volt, nem igazán értette mi történik, csak azt látta, hogy  az a kerekes szerkezet elindul és ő hiába fut nem bírja utolérni….
Néhány kilométert azért próbált haladni, de csakhamar fel kellett adnia, mivel az ereje  teljesen elfogyott. Kezdte megérteni, hogy elhagyták. Nem is tudta mi a rosszabb: a gazdával élni szeretet nélkül, vagy szabadon élelem nélkül? 
       Akkor éjszaka az anyukájával álmodott, aki amíg kicsi kutya volt, sokat mesélt neki arról, hogy a világon nagyon sok szerető gazdi van, és egy napon ő is talál majd egyet. Mintha így akart volna üzenni , hogy ne adja fel. Hinnie kellett benne.
Egy biztos az ösztönei azt súgták, ideje összeszednie magát, s az önsajnálat helyett inkább lásson neki új terveket szőni. Jó ideje hozzá szokott már az éhezéshez, csak éppen túlélnie kellett. Szerencsére talált egy- két elpusztult madárkát, amit fanyalogva ugyan, de megevett.  Néha farkasok maradékára bukkant, de ilyenkor nagyon óvatosnak kellett lennie, nehogy
visszajöjjenek azok, akik elejtették a zsákmányt. Így vándorolt napokat az erdőben, s az egyetlen célja az volt, hogy eljusson az emberekhez.
  Egy napon aztán történt valami. 
       Az avart lepő hóban egy nyulat próbált elejteni a róka.  Nem sok híja volt, hogy elkapja, de Ádáz aki jó barátságban volt a macskákkal, el nem tudta volna viselni, hogy a róka elpusztítsa ezt a selymes szőrű cuki lényt. Ezért aztán fenyegetően ugatni kezdett és ijesztően vicsorgott rá. A róka ugyan nem találkozott még sosem kutyával, bár hírből nagyon jól ismerte őket, hiszen miattuk nem ment az emberlakta falvak közelébe. Erre itt kell találkoznia eggyel, a vadon közepén! Meg is ijedt, s olyan iramban gondolta meg  magát, hogy ha lemérhették volna a futássebességét, hamar kiderül , hogy gyorsabban fut amikor menekül, mint amikor vadászik!
      A nyuszi remegve bújt el a legközelebbi bokorba, bár látta, hogy Ádáz megmentette az életét, nem igazán mert bízni benne.
- Gyere elő nyulacska!- szólalt meg Ádáz- Láthatod, hogy nem bántalak.
Nyuszi bátortalanul bújt elő : 
- Köszönöm szépen, hogy megmentetted az életemet!- mondta még mindig remegve.
- Szívesen tettem- felelte Ádáz.
- Te milyen állat vagy? A farkasra hasonlítasz, de nem vadászol– nézett rá nagy, rémült szemekkel még mindig.
- Én kutya vagyok.
- Ti nem az emberekkel éltek? 
- Többnyire, de sokan közülünk kóborolnak, mert a gazdájuk magukra hagyták őket. Én is feleslegessé váltam, ezért kötöttem ki itt. A gazdám messzire elhozott, úgy gondolom azért, hogy ne találjak haza.
- És most mit teszel?
- Nem adom fel. Valahol biztosan vár rám egy szerető gazdi. Csak az a gond nem tudom merre találhatok embereket.
- Hát ebben én tudok neked segíteni! Nyáron a nagynénémnél voltam látogatóban, és hát hogy is mondjam, ő sokat járt az emberek veteményeskertjébe finomságokért. Így aztán nem kell egyebet tennünk, mint elmenni hozzá!
- Jaj, hát az nagyszerű lenne nyuszi! 
- Csak gyere utánam!
      Azzal el is indult a két jó barát. A nyuszi gyorsan haladt, egy idő után már nem is fáztak, a futás felmelegítette őket. Ádáz egyre lelkesebb lett, hiszen végre remélhette, hogy közelebb kerülhet az álmához. Két egész nap mentek míg megérkeztek Nyuszi nagynénjéhez. Az ő segítségével végre Ádáz megláthatta a messze pislákoló apró házak fényeit. A szíve csak úgy zakatolt a boldogságtól.
- Maradj még ma éjjel, pihenj velünk!- kérte Nyuszi.
De Ádáz alig várta, hogy újra embereket lásson, annyira bízott benne, hogy valahol várnak rá.
- Mindent köszönök, de mennem kell!- mondta, s azzal futni kezdett, olyan gyorsan, ahogyan csak bírt.
  Akkorra már mindenfelé a karácsonyra készülődtek. Az utcák ünnepi fényekben ragyogtak, a kéményekből szürke csíkok kanyarogtak a magasba. Ádáznak eszébe jutott, milyen jó is volt a meleg szobában pihenni, amíg otthona volt. Az utcákat lefagyott hó fedte, de olyan dermesztő hideg volt, hogy kutya létére is fázott. Hiába sietett, mert embert ugyan nem látott ilyenkor már az utcán, csak a barátságtalan házőrzők ugattak vadul, amint meglátták:
- Ejnye testvéreim,- morgott vissza rájuk- nem azért jöttem, hogy elfoglaljam a helyeteket. Hej, de kegyetlen érzés is kivert kutyának lenni! Ha tudnátok , kedvesebbek lennétek ti is!
    De sajnos ezek a házőrzők nem tanultak semmit az empátiáról, számukra minden idegen  eb betolakodónak számított.
Amikor végre egy ember kilépett a házból, az is durván elkergette, s még valami kőfélét hajított utána… Egy idő után fel is adta. Egy rutafa bokorba húzódott be, s végül elaludt.
    Álmában ismét az anyukáját látta, aki így szólt hozzá:
- Hazaértél, kincsem! –  mosolygott.
A hangjára kinyitotta a szemeit, de anyukája helyett egy kislány arca nézett vissza rá.
- Szia kutyus!- üdvözölte- Talán nincsen gazdád?
Ádáz mindjárt zavartan kihúzta magát, szép egyenesen leült és barátságos tekintettel nézett rá.
- Biztosan éhes vagy- folytatta a kislány, s mindjárt elővette az uzsonnáját, majd a felét odaadta.
Ádáz óvatosan enni kezdett. Nagyon éhes volt, de nem akarta megijeszteni a kislányt. Végre valaki szeretettel fordult
felé, nem volt ennél jobb érzés az egész világon!
- Ma van az utolsó nap az iskolában- folytatta az apró ember később visszajövök érted. Ne menj el, kérlek.
Ádáz értette a kisember minden szavát, s hogy jelezze leült.
- Hát jó. Viszlát!- köszönt el.
Már majdnem besötétedett, amikor végre megjelent. De nem egyedül jött, hanem az apukájával.
- Ő az Apu. Őt szeretném karácsonyra.
- De kicsim, nem jobb lenne egy kölyök kutya?
- Nem Apu. Nézd, ő jó kutya. Egész  nap itt várt rám hűségesen. Biztosan nincsen gazdája.
Dorka apukája állatorvos volt, semmiképpen nem hagyta volna őt kóborolni tovább. Kerített akart neki egy menhelyet. De a kislányának nem tudott nemet mondani.
- Gyere velünk kis haver!- szólt hozzá, s megnézte a nyakában lévő nyakörvet, melyen ott állt a neve- Ádáz. Milyen szép neved van, és különleges! Vajon ki tette ezt veled? Sajnos még mindig kevesen ültetnek chipet a kutyájukba, így lehetetlen megtalálni a felelőtlen  gazdákat is… Egy kis fürdés, féregtelenítés és már játszhatsz is az új gazdiddal!
     Ádáz boldogan követte őket, jól esett neki a kedves emberi szó, s okos kutya lévén mindjárt tudta, hogy jobb helyre nem is tévedhetett volna.
     Hát, ha a kutyáknak vannak őrangyalaik, az övé most nagyon jó munkát végzett.
Nem is volt a jó dolgának párja az egész világon! Dorka nagyon szerette, reggeltől – estig játszottak mindenféle nagyszerű dolgot! Újra bent pihenhetett a meleg szobában a piros,meleg tűz mellett, amitől amúgy nagyon félt, de amíg ott volt bezárva abba a csuda dobozba, kárt nem okozhatott…
Ha van kutyusod, ne felejts el te sem törődni vele, és szeretni őt. A kutyáknak is éppen annyira kell a törődés és a szeretet, amennyire nekünk.
Kép: pngtree.com

Csatlakozz hozzánk a Facebookon: Mesebolygo

Egyiptom: A Montáza palota

Kapcsolódó hozzászólások